Közel 100 kilométer per órás széllökést mértek a János-hegyen, sok kárbejelentés érkezett a tűzoltókhoz

2021. október 21. – 19:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország nagy részén csütörtökön viharossá fokozódott a szél, Budapesten közel száz kilométer per órás széllökést is mértek. A szél pusztított is, az ország középső részén riasztották több helyre a tűzoltókat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt írta Facebook-oldalán, hogy a viharossá fokozódott délnyugati szél előbb a Dunántúlon, majd a keleti megyéken söpört, csak az Északi-középhegység északi oldala és a déli határ közelében fekvő területek voltak kevésbé szelesek.

A legerősebb széllökést a budapesti János-hegyen mérte az OMSZ, 95,4 km/h-s sebességű volt. A hegyeket és a Balatont leszámítva máshol 80 km/h körül alakult a szélerősség maximuma.

A Katasztrófavédelem beszámolója szerint elsősorban az ország középső részén okozott gondokat a szél, kidőlt fákról, lezuhant ágakról, megbontott tetőszerkezetekről kaptak bejelentéseket. A legtöbb hívás a fővárosi tűzoltókhoz érkezett, a károkat folyamatosan számolják fel. A szélvihar a tömegközlekedést is megzavarta, például fa borult a fogaskerekű vezetékére. Püspökladány és Sárrétudvari között pedig egy menetrend szerinti járatra dőlt egy fa.

Az OMSZ közlése szerint mostanra mérséklődött a szél, és az éjszaka közepétől még inkább mérséklődik a légmozgás.

Csehországot megbénította a viharos szél

A cseh meteorológiai intézet jelentése szerint a síkvidékéken 90, a hegyvidékeken 125 kilométer per órás szélsebességeket mértek, és a széllökések jelentős károkat okoztak.

A cseh közszolgálati rádió információi szerint 270 ezer háztartás maradt áram nélkül csütörtökön. A nagyobb széllökések letépték a házak tetőszerkezeteit, fákat, villanyoszlopokat döntöttek ki. A ledőlt fák több helyen akadályozták a közúti és a vasúti forgalmat. A Cseh Vasút már kora reggel egész napi hatállyal jelentősen csökkentette a szerelvények megengedett gyorsaságát, így a vonatok országszerte nagy késéssel közlekednek. A meteorológiai intézet szerint a szélvihar lecsendesülésére csak az esti órákban lehet számítani.

Több természetvédelmi terület igazgatósága ideiglenesen megtiltotta a látogatásokat, és bezárt számos állatkert is. Leálltak a hegyvidéki kötélpályák, Prágában pedig az állatkerten kívül bezárták a turisták és a lakosok körében igen népszerű várkerteket is.

Problémákkal küszködik a prágai tömegközlekedés és a nemzetközi repülőtér is, ahol a heves szélviharok miatt délelőtt több gép nem tudott felszállni. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!