Fékezés nélkül rohant az álló kocsisorba egy kombi az M1-es autópályán múlt hétvégén

2021. október 20. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

Gyakorlatilag fékezés nélkül csapódott be a megtorpanó kocsisorba egy személyautó múlt szombaton az M1-es autópályán. A balesetről készült felvételt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. most hozta nyilvánosságra.

Az M1-es autópálya 142-es kilométerszelvényének környékén, Lébény térségében korlátozásokkal járó aszfaltozási munkák miatt megtorpant a kocsisor. A közlekedők többsége lassított, és szinte mindenki vészvillogót használt, hogy figyelmeztesse a mögötte haladókat a forgalmi helyzetre. A belső sávban ekkor feltűnt egy fehér terepjáró, amely szintén lassított és vészvillogót használt, a mögötte lévő román rendszámú piros kombi viszont egyáltalán nem fékezett – írja a Magyar Közút közleménye.

A terepjáró még el tudott „menekülni” a külső sávba, a kombi viszont nagy sebességgel a várakozó járművekbe csapódott. Összesen három autót tört össze, ráadásul akkora volt a becsapódás ereje, hogy az az autó, amelyiknek először nekiütközött, a feje tetejére állt. A baleset után többen is azonnal a szerencsétlenül járt autósok segítségére siettek, a lábára állították a felborult járművet, amely szinte felismerhetetlenségig összetört, és segítettek a sérülteknek kijutni a járműveikből. Ugyanakkor a fehér autó utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt a katasztrófavédelem munkatársainak kellett kiszabadítaniuk.

Kedden hasonló baleset történt az M1-esen, egy román rendszámú kisbusz egy teherautóba rohant bele hátulról. A buszban utazó öt ember a helyszínen életét vesztette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!