Tarlós István az M0-sról és a 4-es metró meghosszabbításáról is készített anyagokat Orbán Viktornak

2021. október 18. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest volt főpolgármestere, Tarlós István jelenleg Orbán Viktor munkáját segíti közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottként. „Ha ironikusan akarok fogalmazni: ahhoz képest, amit csináltam, tudományos diákköri megbízatásnak élem meg a dolgot. Miniszterelnök úr számára készítek anyagokat, mérnökkamaráról, M0-s körgyűrűről, a 4-es metró folytatási lehetőségeiről, árvízvédelemről” – mondta jelenlegi feladatairól Tarlós a Blikknek adott interjúban.

A mérnök végzettségű Tarlós a rendszerváltáskor belépett az SZDSZ-be, 1994-ben viszont kilépett, azután függetlenként, jellemzően a Fidesz támogatásával politizált. 1990 és 2006 között a III. kerület, Óbuda polgármestere volt. A 2006-os főpolgármester-választáson kevesebb mint 2 százaléknyi különbséggel alulmaradt Demszky Gáborral szemben, négy évvel később viszont elnyerte a pozíciót. Kilenc éven át vezette Budapestet, a 2019-es önkormányzati választáson Karácsony Gergelytől kapott ki.

Tarlós elmondta, hogy 2018-ban már nem igazán akarta elvállani, hogy ismét ő legyen a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Ennek okait nem részletezte. „Amikor a végső válasszal várt engem a miniszterelnök úr 2018 szeptemberében, odajött hozzám a feleségem, aki nem egy különösebben érzelgős típus, megsimogatott, és azt mondta, te tudod, hogy én ezt nagyon nem akartam, de bárhogy döntesz, támogatni foglak” – emlékezett vissza Tarlós, aki szerint ennek is volt valamennyi szerepe abban, hogy végül elvállalta a jelöltséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!