Rúzsa Magdi már azt is tudja, hogy milyen neműek lesznek a hármasikrei

2021. október 16. – 09:05

Rúzsa Magdi már azt is tudja, hogy milyen neműek lesznek a hármasikrei
Rúzsa Magdi az idei EFOTT-on (Sukoró, 2021. augusztus 11-én ) Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az énekesnő erről a Borsnak nyilatkozott.

Mint azt korábban a Telex is megírta Rúzsa Magdi énekesnő hármasikreket vár. A Bors most azt is megtudta, hogy Rúzsa Magdinak két kisfia és egy kislánya lesz. Mint a lap írja, a kismama repes a boldogságtól, hiszen nagyon szeretett volna fiús és kislányos anyuka is lenni. Miután különböző nemű babákat vár, így ez egyszerre teljesülhetett.

Az énekesnő turnéja már véget ért, így ő, aki az ötödik hónapban jár, mostantól kizárólag a babavárásra szeretne koncentrálni. Eddig, a terhessége első heteitől rendszeresen járt kontrollvizsgálatokra, és bár már hetekkel ezelőtt is voltak a doktoroknak sejtései azzal kapcsolatban, hogy az egyik baba kisfiú, a másik két babáról akkor még nem tudtak biztosat mondani.

Rúzsa Magdi így nyilatkozott a Borsnak:

„nagyon boldog vagyok. már gondolkodunk a neveken. mindenesetre a szívem mélyén erre is vágytam.”

Az énekesnő azt tervezi, hogy jövő nyáron már újra színpadon áll.