Kilencmillió forint mindössze 50 ezerért – jó üzletnek hangzik, de nagyon nem volt az

2021. október 16. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzmosással gyanúsítanak a belvárosi rendőrök egy nigériai állampolgárt, aki a nyomozás adatai szerint többeket rávett, hogy saját nevükre bankszámlát nyissanak, ahová a külföldi férfi más országbeli bűncselekményből származó pénzt küldött. A rendőrség közleménye szerint a 35 éves O. A. először 2014 decemberében kért meg egy magyar férfit, hogy nyisson számlát, amire ezután külföldi országokból pénzt utaltak. A számlán lévő több mint kilencmillió forintot a magyar férfi kivette és 50 000 forintért cserébe átadta O. A.-nak.

Ezután O. A. egy újabb számlanyitásra kérte a férfit 2015 februárjában. Erre a számlára 13 millió forintnak megfelelő dollár érkezett egy norvég cég elleni csalásból. A magyar férfi szintén levette, majd továbbította az összeget O. A.-nak, aki ezért 900 000 forintot adott neki.

2015 szeptemberében a közlemény szerint egy második férfi is csatlakozott a pénzmosáshoz, akit a bűncselekményben már gyakorlatot szerzett honfitársa szervezett be. A történet ismételte önmagát: újabb számlát nyitottak, arra érkezett több mint 4 és fél millió forintnyi dollár. A beérkezett pénzt O. A. ezúttal 400 ezer forint fejében kapta meg.

A rendőrség tájékoztatása szerint az évekkel ezelőtt elkövetett bűncselekményt az V. kerületi nyomozók felderítették, a két magyar férfit, J. Mihályt és J. Márkot pénzmosás bűntett miatt már korábban gyanúsítottként hallgatták ki. A nigériai állampolgárral szemben most fejezték be a nyomozást. A történet az ügyészségen folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!