Dobrev Klára Szegeden: Az utolsó csepp véremig harcolni fogok az összefogásért

2021. október 15. – 22:55

Dobrev Klára Szegeden: Az utolsó csepp véremig harcolni fogok az összefogásért
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken délután utcai fórumot tartott Szegeden Dobrev Klára, és az ellenzéki összefogás megóvása mellett érvelt. Kérdés, hogy látogatásának mekkora hatása lehet a szavazókra az előválasztás utolsó napján abban a városban, amelynek népszerű polgármestere, Botka László többször is kiállt Márki-Zay Péter mellett. Szegeden jól szervezett párt a Demokratikus Koalíció, és a város önkormányzatában is fontos szerepe van, ám hiába tarolt az első fordulóban itt is Dobrev Klára, a DK teljes győzelméhez mégis hiányzott valami.

A szegedi Klauzál téren kétszáz-kétszázötven érdeklődő gyűlt össze pénteken délután, hogy meghallgassa a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjének beszédét. Úgy húszan DK-emblémás kék dzsekit viseltek, néhányan rendezői karszalaggal, és két pultnál is lehetett ajándékba kapni erős, széles fülű műanyag szatyrot, amelyen Dobrev Klára portréja látható. A többség ősz hajú, idősebb ember volt, a közönség negyede középkorú, és megjelent néhány fiatal is. Dobrev Klára elmondta, amit valószínűleg nagyon sokszor elmondott már az utóbbi napokban-hetekben: hogy Orbán Viktort jövőre le kell váltani, a törvénytelenül összeharácsolt vagyonokat vissza kell szerezni, újra fel kell építeni a demokratikus jogállamot, helyre kell állítani az igazságos társadalmat, és hazánknak az Európai Unióban van a helye. A nézők megtapsolták az emelt hangú kijelentéseket. Az utóbbi napok éles vitái után szinte meglepő volt, hogy Márki-Zay Péterről szinte semmit nem mondott Dobrev, csak úgy említette meg, mint Hódmezővásárhely polgármesterét, aki, mint Botka László, Karácsony Gergely és sok más város vezetője, a pártok összefogásának köszönheti, hogy győzött az önkormányzati választáson.

Dobrev Klára beszédet mond Szegeden – Fotó: Móra Ferenc Sándor/Telex
Dobrev Klára beszédet mond Szegeden – Fotó: Móra Ferenc Sándor/Telex


Orbán Viktor nem a pártoktól, hanem az összefogástól fél

„Éppen ezért nagyon kell vigyázni az összefogásra, óvni kell, és nem szabad megbántani egymást. Ha mégis megbántották magukat az utóbbi időben, akkor vegyenek egy nagy levegőt, és mosolyogjanak, bizony! Higgyék el, menni fog, én is mosolygok.”

A beszédet követően Dobrev Klára lejött a színpad elé, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Voltak, akik megölelgették, mások fotózkodtak vele, alig akarták átengedni az újságíróknak. Az önkormányzati Szeged Tv és az Euronews is interjút készített vele.

A Telex kérdésére, hogy az igen éles viták miatt elképzelhető-e az összefogás felbomlása, és az, hogy az ellenzékiek jövőre külön-külön indulnak el az országgyűlési választáson, Dobrev Klára azt válaszolta: „El nem tudom képzelni, az biztos, hogy én az utolsó [csepp] véremig harcolni fogok, hogy az összefogás egyben maradjon.”

A kampányban Szegeden is elhangzottak kemény szavak. Az előválasztás első fordulójában a DK és a Jobbik igen aktívan támogatta egymás jelöltjét, és előbb Gyurcsány Ferenc, majd Dobrev Klára is gyűlést tartott a város főterén, ám az eredmény csak részleges siker volt. A két szegedi választókörzetben a DK–Jobbik párossal szemben az MSZP és a Momentum politikusa nyert. Ám a miniszterelnök-jelöltek versenyében az első fordulóban Dobrev Klára vitte el mind a két szegedi körzetet, Márki-Zay pedig harmadik helyezett lett.

Dobrev Klára a nézők között – Fotó: Móra Ferenc Sándor/Telex
Dobrev Klára a nézők között – Fotó: Móra Ferenc Sándor/Telex

Kiálltak Márki-Zay mellett


Botka László polgármester az előválasztási kampányban eleinte tartózkodó volt, ám az első forduló vége felé mégis beszállt, és a nyilvánosan leadott szavazatával Szabó Sándort, az MSZP jelöltjét – saját korábbi kabinetvezetőjét – támogatta. A második fordulóban Botka már hétfőn délelőtt aktivizálta magát: elsétált a városházáról a legközelebbi előválasztási sátorhoz, és Márki-Zay Péterrel együtt adta le a szavazatát. Közös sajtótájékoztatót is tartottak, Botka mindenkit a vásárhelyi politikus támogatására biztatott, Márki-Zay Péter a barátjának nevezte Botkát.
Erről beszámolt a helyi és az önkormányzati sajtó meg az országos lapok egy része is. Mindez szavazatok ezreit is hozhatta Szegeden Márki-Zaynak. Botka népszerűségét mutatja, hogy a Facebookon 71 ezer követője van, és a legutóbbi önkormányzati választáson, 2019-ben – rekordot jelentő, 66 ezer fős részvétel mellett – több mint 60 százalék volt a rá szavazók aránya. A hét közepén Botka László és Karácsony Gergely további 13 település polgármesterével közösen állt ki Márki-Zay Péter mellett. Szegeden a DK és az MSZP a két legnagyobb befolyású párt, így annak is hatása lehet, hogy az MSZP elnöksége szintén a hódmezővásárhelyi jelölt mellé állt – ez csütörtökön derült ki, ám addigra vélhetően már sokan szavaztak. Szegeden olyan közismert politikusok, mint Nagy Sándor alpolgármester és Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője szintén Márki-Zay támogatását javasolták a saját Facebook-oldalukon. Azt, hogy Dobrev Klára zárónap előtti szegedi kampányolása és Botka többszöri kiállása Márki-Zay mellett melyiküknek mit hozott a szavazatokban, nemsokára megtudhatjuk.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!