Öt, kormányközeli közvélemény-kutató együttes erővel felmérte: nőtt a Fidesz támogatottsága

2021. október 14. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

A teljes népességen belül nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága, a társadalomban erős a félelem az ellenzék hatalomra kerülésével kapcsolatban, és a választók a családokat és a gazdaságot támogató miniszterelnököt látnának szívesen – derült ki öt közvélemény-kutató cég felméréseiből, írja az MTI.

Nem akármilyen közvélemény-kutatókról van szó, az erejét egyesítő öt szervezet a következő:

  • a Nézőpont Intézet,
  • az Alapjogokért Központ,
  • a Századvég Intézet,
  • a Real-PR 93.
  • és a Társadalomkutató.

A fideszes kötődésű kutatók a legfrissebb méréseiket a Nézőpont Intézet által szervezett Ki nyer ma? című konferencián ismertették.

Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója szerint ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás, a Fidesz–KDNP 125 mandátumot szerezne, az ellenzék 73-at, és egy képviselő nemzetiségi listáról jutna a parlamentbe.

Pillók Péter, a Századvég Társadalomtudományi kutatócsoportjának igazgatója szerint a kormánypárti szavazóknál

„majdnem makulátlan a hit”

abban, hogy a jelenlegi kormánypártok győznek jövő tavasszal, és az ellenzéki szavazók egyharmada is ezt gondolja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!