Bosszúból rúgta ki oktatóját az SZFE, mondta ki a bíróság

2021. október 8. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – mondta ki a bíróság elsőfokú ítéletében.

Faur Anna 2017 óta dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kutatóként, majd oktatóként. Szerződése 2020 februárjában lejárt, akkor – kétéves ikergyermekeire és a vírushelyzetre tekintettel – úgy döntött, hogy egy időre otthon marad.

2020 szeptemberében az SZFE újra szerződést kötött az oktatóval, már az új alapítványi modell keretei között. Az új szerződés a korábbi munkaviszony ellenére próbaidőt is tartalmazott, így az SZFE vezetése felmondott neki, ugyanis próbaidő alatt nem kell indokolni a felmondást. Faur tavaly november 30-án postán kapta november 25-re datált azonnali hatályú elbocsátását, melyet Novák Emil megbízott rektorhelyettes írt alá.

Faur Anna szerint azért váltak meg tőle, mert részt vett a FreeSZFE mozgalomban, az egyetem dolgozói sztrájkjában, és filmet is forgatott az egyetemfoglalás eseményeiről. Ezért február közepén pert indított munkáltatója ellen.

„Méltatlan, kicsinyes, szakmai szempontból elfogadhatatlan a döntés. A látszólag jogszerű eljárásból hiányzik az emberség”

– fogalmaztak az SZFE oktatói.

A bíróság pénteken született, elsőfokú ítélete kimondja, hogy az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annának pedig azért mondtak fel, mert ebben a véleménynyilvánításban részt vett, kiállva a munkáltatójával szemben. A munkaügyi pert a Társaság a Szabadságjogokért vállalta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!