Magyarország és Lengyelország megvétózta az unió gyermekvédelmi stratégiáját

2021. október 8. – 08:48

Magyarország és Lengyelország megvétózta az unió gyermekvédelmi stratégiáját
Varga Judit magyar és Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter Fotó: Julien Warnand / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Judit szerint azért, mert ők soha nem fogják beengedni az LMBTQ-aktivistákat az iskolákba.

Magyarország megvétózta az unió gyermekjogi stratégiáját az igazságügyi tanácsban – jelentette ki FB-posztjában Varga Judit igazságügyi miniszter.

Mint írta:

Az Európai Bizottság gyermekjogi stratégiájával kapcsolatban a mai napon az uniós igazságügyi miniszterek tanácsi következtetésekről tárgyaltak. Mivel egyes tagállamok a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskoláinkba, vétóznunk kellett lengyel kollégámmal.

A HVG megpróbálta értelmezni, hogy mire gondolhatott Varga Judit,

A lap így fogalmazott:

„A stratégiában három alkalommal szerepel az ”LGBTQI„ kifejezés. Ebből kettő lábjegyzetként, hivatkozással más dokumentumokra. A harmadik alkalommal a következő olvasható: Néhány más gyermekcsoportnak, mint például a fogyatékkal élő és az LMBTIQ gyermekeknek, sajátos szükségleteik lehetnek a mentális és fizikai egészséggel kapcsolatban, amelyeket megfelelő módon kell kezelni.”

Felmerülhet a kérdés, hogy ki megy szembe az autópályán? Vagyis a magyar-lengyel antiliberális tengely áldozta be a gyermekvédelmet az LMBTQ-ellenes harcban, vagy a többi tagország küzdött annyira vehemensen ezért a passzusért, hogy ebben nem voltak hajlandóak a kompromisszumra?

Varga Judit úgy vélekedett, hogy neki volt igaza, és a többiek tartottak a rossz irányba. Ismét idézzük:

A gyermekek elleni erőszakkal vagy a gyermekprostitúcióval szembeni fellépés, de még a különleges nevelési igényű vagy a fogyatékkal élő gyermekek jogainak biztosítása, sőt a diszkrimináció bármely formájának elutasítása sem volt fontosabb számukra az LMBTQ-lobbi extra jogainak biztosításánál. A magyar kormány elkötelezett a gyermekek jogainak magas szintű védelme mellett és soha nem fogjuk beengedni az LMBTQ-aktivistákat az iskoláinkba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!