Farkas Boglárka, az Echo Tv volt vezérigazgatója 70 milliós állami támogatást kapott

2021. október 8. – 07:41

frissítve

Farkas Boglárka, az Echo Tv volt vezérigazgatója 70 milliós állami támogatást kapott
Díszesen faragott vászolyi pad – Fotó: Nagy Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu szerint a tévés Vászolyon szeretne Dsida Jenő-emlékházat és szálláshelyet kialakítani.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyfejlesztésre adott 70 millió forintot a volt műsorvezető cégének – írja a 24.hu. A lap ugyan nem kapott érdemi válaszokat a volt tévéstől, de megtudták, hogy Farkas Vászolyban egy Dsida Jenő-emlékházat és egy vendégházat építene.

A fiatalon elhunyt erdélyi költő Benedek Elek felfedezettje volt, legismertebb verse, a Nagycsütörtök talán a legszebben megírt pályaudvari várakozás a magyar költészetben.

Farkas Boglárka az Echo TV után a Mészáros-csoportban végzett kommunikációs feladatokat. A telket és az épületet 2017-ben vásárolta meg. A cikkből az is kiderül, hogy a vászolyiak sérelmezik, hogy nem tudják, hogy mi készül a településen.

Az MTÜ annyit közölt a lappal, hogy a DSIDA2018 Kft. szálláshely létesítésére nyert el 70 millió forintot a Kisfaludy Program keretében, de az összeget még nem fizették ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!