Oltásellenes szövegeket graffitiztek Karikó Katalin Krisztina körúti falfestményére

2021. október 6. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alig öt hete adták át a budapesti Krisztina körút 30. számú ház öt emelet magas falfestményét, mely a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni védőoltásának kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó magyar tudós előtt tiszteleg. A Karikó Katalint ábrázoló portrét azonban mostanra megrongálták, írja az InfoRádió oldala.

A falfestmény aljára valaki(k) azt írta, hogy „Boszorkány”, „A bestia mérge”, „Kuruzslás”, „Varázslás”, „Do not take the mark of the beast” (Utasítsd el a fenevad bélyegét).

Fotó: Mizsur András / Telex
Fotó: Mizsur András / Telex

A 220 négyzetméteres festményt a Brain Bar felkérésére a Színes Város Csoport készítette mindössze 11 nap leforgása alatt, 197 liter festék felhasználásával. Karikó Katalin saját Twitter-csatornáján így reagált a hírre: „Meglepetés volt, nagy meglepetés!”

Kollégánk a helyszínen fotókészítés közben belefutott a rendőrség helyszínelőibe. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Telexnek azt mondta, hivatalból jártak el, rongálás vétség miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Fotó: Mizsur András / Telex
Fotó: Mizsur András / Telex

Keressük a falfestményt készítő cégeket, hogy tervezik-e kijavítani az alkotást, amennyiben választ kapunk, frissítjük cikkünket. Frissítés: A Brain Bar kérdésünkre azt felelte, hogy nem ők tettek feljelentést a falfestmény megrongálása ügyében. Az azonban határozott szándékuk, hogy eltüntessék a feliratokat róla, ez az időjárás függvényében legkésőbb jövő hét elejére történhet meg.

Karikó Katalin hétfőn lemaradt az orvosi Nobel-díjról, de szerdán még esélyes lehet a kémiai Nobel-díjra. Frissítés 2.: Nem Karikó Katalin kapta a kémiai Nobel-díjat, hanem Benjamin List és David W.C. MacMillan nyerte az aszimmetrikus organokatalízis kidolgozásáért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!