Jövő héten kapnak diplomát az első Freeszfe-végzősök

2021. október 5. – 21:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő héten kapnak diplomát az első Freeszfe-végzősök, mondta az egyesület elnöke és oktatója, Csató Kata a 444-nek.

Azok a Freeszfe-s hallgatók, akik az egyesület EmEx nevű diplomamentő programjában tanultak, jövő héten a német és osztrák partneregyetemeken vehetik át a diplomájukat. Csató szerint a nyolcfős színházi dramaturg osztály a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen, az intézmény saját diákjaival együtt kapja meg a diplomaosztón az oklevelet. A tíz végzős színészhallgató pedig Ausztriában diplomázik, nekik külön ceremóniát szervez a salzburgi zeneművészeti egyetem.

Több másik Freeszfe-hallgató a tanulmányait például a varsói színművészeti egyetemen, a svájci Academia Dimitrijben, a pozsonyi színművészeti egyetemen és a bécsi zeneművészeti egyetemen folytatta tovább, miután többtucatnyian, köztük több teljes osztály is otthagyta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Az SZFE-ben az elmúlt időszakban felsőbb döntésre előbb kicserélődött az irányítás, majd emiatt az oktatói gárda. A hallgatók ezt az egyetemi szabadságuk elveszítésének élték meg, tüntettek, épületet foglaltak, sztrájkoltak. Az ügyről itt olvashatják korábbi cikkeinket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!