Felújítják a Ganz Öntödei Múzeumot a II. kerületben

2021. október 5. – 15:57

Felújítják a Ganz Öntödei Múzeumot a II. kerületben
Az Öntödei Múzeum – Forrás: Vitézy Dávid közösségi oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődhet Magyarország egyik kiemelkedő ipari műemlékének, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének komplex megújítása, október elsején az épület modernizálásának tervei ugyanis megkapták a szükséges engedélyeket, írja Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum, egyszersmind a BFK igazgatója a közösségi oldalán. (A beruházás előkészítését a Közlekedési Múzeum irányítja.) A tervek elkészültével és az engedélyek birtokában a kivitelezési tendert 2022 elején tervezik kiírni a 160 éves öntőde felújítására, megmentésére.

Az Öntödei Gyűjtemény az egykori Ganz gyár, a magyar ipar zászlóshajójának egyik legrégebbi, máig fennmaradt épületében kapott helyet. Az épületet Ganz Ábrahám építtette 1858-1862 között és 1964-ig a vasúti kerekek gyártásában is fontos szerepet betöltő kéregöntödeként üzemelt. Közép-Európa első öntészeti múzeumaként 1969-ben nyitotta meg kapuit, majd Buda első ipari műemlékévé nyilvánították.

Vitézy szerint a közel 160 éves értékes fa rácsostartó tetőszerkezet jelentős állagromlást szenvedett, emiatt 2019-ben a Múzeumot bezárták. Ekkor láttak neki az állagmegóvásnak, hogy az épület összeomlását elkerüljék, és elkezdték a műemléki felújítás előkészítését.

A múzeum a felújítás után – Forrás: Vitézy Dávid közösségi oldala
A múzeum a felújítás után – Forrás: Vitézy Dávid közösségi oldala

A kormány 2020 decemberében biztosította a forrást az épület felújításának megtervezésére, ami az idei év januárjában meg is kezdődött. A CÉH Zrt. az engedélyezési terveket elkészítette, pénteken pedig megkapták az örökségvédelmi engedélyt. A kivitelezési közbeszerzés kiírását 2022 elejére tervezik.

A felújítás után egy konferencia- és rendezvénytérrel gazdagodik az épület, valamint a múzeumkert is megújul és megnyílik majd a nagyközönség számára. Az épületben az eddigi öntészeti kiállítást egy új, szélesebb ipartörténeti kitekintésű tárlattal egészítik majd ki, kiemelt figyelmet fordítva a magyar ipar aranykorának, illetve a Ganz Ábrahám örökségnek a bemutatására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!