A belvárosi fideszes polgármester bakonyi földjére épült ugyan egy panzió, de az nem az övé

2021. október 4. – 07:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vagyonnyilatkozatából kimaradt bakonyi vagyonszerzése miatt vetült a figyelem Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi fideszes polgármesterre, akiről a 24.hu újabb cikket közölt: ezúttal arról, hogy egy hirdetés nyomán ráakadtak egy panzióra a Bakonyban, ami ugyan a politikus földjén fekszik, de nem az övé.

A Szőlőgyöpön fellelhető vendégház közelében pajta és baromfiudvar van, a terület helyrajzi szám alapján pedig valóban a politikusé – a rajta álló vendégház azonban nem. 2014-ben ún. földhasználati jogot jegyeztek be a terület 222 négyzetméterére, majd odaépítették a Galagonyás vendégházat, ami a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-programjából négymillió forintos támogatást is kapott. A papírok alapján a szálláshely egy bakonybéli emberé, aki a szálláshely hirdetésében egyébként kontaktszemélyként is szerepel.

A lap felhívta az illetőt, aki kérdésükre azt állította, hogy valóban ő a tulajdonos, egyébként pedig a politikus gyerekkori barátja. Azért építkezett oda, mert neki nem volt földje, a területet pedig bérli, jelképes áron. A tulajdonos szerint a polgármester nem is használja a panziót, hanem a pajtában kialakított lakrészben tölti ott az idejét. Arra, hogy miért nem hirdetik igazán a vendégházat, N. T. azt mondta, azért, mert a vendégek egy része már visszatérő, amúgy meg rossz tapasztalatai voltak egyes csapatokkal. A fentiek miatt keresték a polgármestert is, ám az önkormányzat csak annyit írt, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter a vagyonnyilatkozatát pontosan és szabályosan töltötte ki.

A 24. kezdett beszámolni arról, hogy az V. kerületi polgármester az elmúlt években úgy vásárolt közel 30 hektárnyi földet a Bakonyban, hogy erre a vagyonnyilatkozatában nem volt fedezet. A polgármester ezután azt közölte: sem a kerületben, sem máshol nem volt titok a családja több évtizedre visszanyúló bakonybéli kötődése, vagyonnyilatkozatát pedig mindig a szabályoknak megfelelően nyújtotta be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!