Bővült a politikusok elleni gyilkosságokra készülő magyar csoport bűnlajstroma
2021. október 1. – 09:55
Újabb gyanúsításokról számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport tagjainak ügyében. Az élet és állam elleni bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Az ügyészség felidézte: a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre. Bírókra, állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre adtak ki „halálos ítéleteket”, ezért a terrorelhárítás és a rendőrség akcióba lépett. Több helyen egyszerre csaptak le, házkutatásokat tartottak és bizonyítékokat foglaltak le, két embert őrizetbe vettek.
„A csoport szervezettségére utal, hogy – leképezve a demokratikus állami berendezkedést – a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új »alkotmányt«️ is megfogalmaztak”
– írta az ügyészség.
Az újabb gyanúsítás szerint egy férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt, hasonlóan radikális nézeteket valló társával szeretne csatlakozni, és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. Majd hozzátette: „tiltakozni kell, és el kell menni a fejüket levágni, (…) meg kell haljanak, nincs más!”.
Az emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a tagtoborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelzi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek, olvasható a közleményben.