Magyar politikusokat és bírókat akart likvidálni egy csoport, lecsaptak rájuk a rendőrök

2021. szeptember 27. – 17:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés előkészülete miatt több helyen is lecsapott a magát a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira. A csoport vezetői bírókra, állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre adtak ki „halálos ítéleteket”. A terrorelhárítás és a rendőrség több helyen lépett akcióba, házkutatásokat tartottak és bizonyítékokat foglaltak le.

A gyanú szerint a csoport tagjai szeptember 11-én egy Fejér megyei községben találkoztak. Az erről készült felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára. A csoport vezetői emberölések elkövetésére szólították fel a tagokat azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”.

A radikális politikai nézeteket valló csoport tagjaival vezetőjük közölte: „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira, így különösen a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjukra „az én ítéletem halál”.

Ezután a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel. Ő „halálos ítéleteket hirdetett” általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre.

A magát bírónak nevező férfit korábban Molotov koktéllal elkövetett rongálás miatt már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A férfi felszólította „a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoport másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek.

Az akcióban a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság is közreműködött. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja, hogy történt-e súlyosabb bűncselekmény is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!