Százötvenezres bírságot kapott a férfi, aki részegen feltépte az egyik előválasztási urnát Pesterzsébeten

2021. október 1. – 12:31

frissítve

Százötvenezres bírságot kapott a férfi, aki részegen feltépte az egyik előválasztási urnát Pesterzsébeten
Olvasói fotó

Másolás

Vágólapra másolva

Rendzavaró miatt kellett felfüggeszteni az ellenzéki előválasztást Pesterzsébeten még szeptember 18-án: a támadó asztalokat borogatott és rugdosódott a szavazóponton. Pár órával később a rendőrség elfogta az elkövetőt, garázdaság miatt indítottak ellene eljárást. Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította az illetőt, és mára az ítélet is megszületett, derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A 49 éves férfi szeptember 18-án délelőtt ittas állapotban megjelent a XX. kerület, Kossuth Lajos téren, ahol az előválasztás lebonyolítására egy sátor állt. A férfi

feltépte az egyik kartonpapír szavazóurna tetejét, majd megpróbált felborítani egy asztalt, miközben szitkozódott.

Az erőszakos és provokáló magatartásával azután sem hagyott fel, hogy többször felszólították, hogy hagyja abba, végül csak akkor távozott, amikor közölték vele, hogy értesítették a rendőrséget.

A pesterzsébeti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit garázdaság vétsége miatt, gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, és ezért

150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet jogerős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!