Orbán: Novemberben jön a nyugdíjprémium, 80 ezer forint lesz

2021. október 1. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyugdíjprémiumról, az szja-visszatérítésről, a gázhelyzetről, a hadsereg helyzetéről, migrációról és az oltás fontosságáról beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

Rövidesen összefoglalóval jelentkezünk a Kossuth rádióban elhangzottakkal.

Akik még nem oltatták be magukat, nem reménykedhetnek abban, hogy ha mások nagy számban kérik az oltást, akkor nyájimmunitás alakulhat ki. „Ez a vírus mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva” – véli Orbán, aki szerint a korlátozások nem működnek, az oltás igen.

A kerítés építésének költségét teljesen figyelmen kívül hagyta Brüsszel, hiába jelezte Orbán többször is, hogy nemcsak magunkat, hanem egész Európát védjük a migrációtól. Most az látszik, hogy pár országnak ígérhettek pénzt határvédelemre, kerítésépítésre, a miniszterelnök szerint a méltányosság azt diktálná, hogy mi is kapjunk.

A középkorban is ütközőzónának használták Magyarországot Európában, ez nem új helyzet, de most ára van annak, hogy mi másokat is védünk.

Nehéz helyzetben van a magyar hadsereg. Kiderült a gondolatról, miszerint NATO-tagként elég egy kisebb hadsereg, hogy ez téves. Ha baj van, nem fogunk kívülről segítséget kapni, mert ki kockáztatna egy idegen országban, amely nem tesz meg mindent a maga biztonságáért. Orbán szerint ő sem tenne hasonlóképp, ütőképes, jó hadseregre van szükség – erre utal, hogy a szomszédaink is komoly haderőfejlesztésben vannak.

Egy hadsereget nem lehet egyik pillanatról a másikra kiállítani, nem az eszközzel, hanem az emberekkel van a gond, kiképzésre van szükség, és a kiképzés alatt ki kell épülnie egy kultúrának, hogy akár be is következhet, amire őt fogadalmat tettek. A kormány azért tartott kormányülést a hadgyakorlat elején, hogy áttekintse a haderő helyzetét. A magyar honvédség történetében ez egy fontos kormányülésként marad fenn, véli Orbán.

Az ukránok szempontjait nem tudjuk figyelembe venni, gázügyben nem az ukrán, hanem a magyar emberek érdekeihez kell viszonyulni, véli a miniszterelnök, aki megérti, hogy Ukrajnának káros, hogy nem rajtuk keresztül érkezik a gáz Magyarországra, de ebben az esetben drágább lenne a gáz. Németországgal nem legénykedtek hasonló esetben, Magyarországgal igen, de Orbán szerint ezt újra kellene gondolniuk.

Eközben a baloldal a rezsicsökkentés visszacsinálását kéri – ha visszajön a baloldal, visszajönnek a magas árak, mondja Orbán.

„Nincs ok viccelődni, de gáz van, mert nincs gáz” – mondta Orbán az oroszokkal megkötött gázszerződésre, illetve a nyugati gázhelyzetre térve. Nyugaton drágább is a gáz, és emelik is az árát, mert gázhiány van, Magyarország ennek megy elébe Orbán szerint, aki hozzáteszi, hogy Magyarországnak van egy rossz története gázfronton a baloldali kormányok miatt. Szakítani kellett a multik profitját előtérbe helyezéssel, velük és Brüsszellel is harcolni kellett – így jutottunk oda, hogy ma Magyarországon a gáz a legolcsóbb, az áram a második legolcsóbb Európában úgy, hogy nincs saját energiaforrásunk, közölte a miniszterelnök.

Piaci áron veszik, de piaci ár alatt adják tovább az embereknek ezeket, ez az Energiahivatalnak köszönhető. Mindenhol máshol agyonnyomja a családok költségvetését az energiaár, örüljünk annak, hogy ebből ki tudtunk maradni, folytatta Orbán. Ehhez persze gáz kell – ezt az oroszoktól lehet beszerezni, de a politikai kritikákat és az energiaszektort nem lehet keverni, az oroszokkal meg kell egyezni, mert gáz kell.

Gazdasági bőrbe bújtatott katonai szemlét tartanak az interjú elején, az szja-visszatérítés sem maradhat ki a választás előtti időszakban bejelentett pénzosztások felsorolásából. Orbán elismételte, hogy a gyerekes családok viselték az egyik legnagyobb terhet a járvány alatt, ezért segítenek nekik. Egymillió-kilencszázezer ember számíthat a befizetett adó visszatérítésére, ennek februárig kellene megtörténnie. Az adóhivatal már dolgozik ezen, de rengeteg munkájuk van vele.

Orbán a legutóbbi baloldali kormány hibáit sorolja: munkahelyeket hoztak létre, hogy csökkentsék a munkanélküliséget, emelték a minimálbért, és visszaállítják a 13. havi nyugdíjat. „A hallgatókat kérem, hogy ne vegyék készpénznek, harcolni kell érte, de van rá esély” – mondta arról, hogy február környékén akár egy teljes havi plusznyugdíjat is kaphatnak az erre jogosultak.

Magyarországon adóból fizetik a nyugdíjat, nem egy felhalmozott tőkéből, ennek a történelmi háttér az oka, a folyamatos megszállások és kifosztások miatt nem volt lehetőség társadalmi tőkét felhalmozni.

„A nyugdíj utólagos elismerése szüleink és nagyszüleink munkájának. Teljes félreértés, hogy mi tartjuk el a nyugdíjasokat, ők tartottak el minket, amíg neveltek, iskoláztak minket” – mondta a miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából a nyugdíjasok helyzetéről feltett kérdésre, majd a nyugdíjprémium taglalására tért ki.

Közölte:

novemberben jön a nyugdíjprémium, 80 ezer forint lesz.

Több mint 400 ezer nyugdíjas ennél kevesebbet kapott volna, de jól áll a gazdaság, így mindenki megkapja a teljes összeget, ráadásul az inflációhoz is korrigálják a nyugdíjat, ezzel a korrekcióval sokan 100 ezer forint egyszeri kiegészítéshez juthatnak.

Szerdán még Prágába utazott Orbán Viktor miniszterelnök, majd csütörtökön egy katonai sátorba kihelyezett kormányülést vezetett Hajmáskéren, ahol egyetlen napirendi pontot tárgyaltak: a haderőfejlesztésről és a magyar hadiipar újjáépítéséről volt szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!