Több mint kétszer annyi szavazatot kapott eddig Karácsony a fővárosban, mint Dobrev

2021. szeptember 30. – 00:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten eddig három választókerületben ismertették az eredményeket. Míg vidéken szinte minden körzetet nagy fölénnyel hozott eddig Dobrev Klára, a budapesti szavazatokkal elkezdte behozni a hátrányát Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter pedig jelenleg a második helyen áll a fővárosban. Három választókerület eredményei alapján így áll jelenleg az első három miniszterelnök-jelölt Budapesten:

  1. Karácsony Gergely: 14 972 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 8 809 szavazat
  3. Dobrev Klára: 7 237 szavazat

A felmérések korábban azt mutatták, hogy Budapesten szoros lesz a verseny Dobrev és Karácsony között, eddig azonban nem úgy tűnik, az MSZP-Párbeszéd-LMP miniszterelnök-jelöltje több mint kétszer annyi szavazatot zsebelt be, mint riválisa. Ez persze még könnyen változhat, hiszen 15 fővárosi választókerületből még nem ismerjük az eredményeket.

Budapest 1. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 4 277 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 2 527 szavazat
  3. Dobrev Klára: 1 789 szavazat

Budapest 2. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 5 035 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 3 203 szavazat
  3. Dobrev Klára: 3 038 szavazat

Budapest 3. választókerület:

  1. Karácsony Gergely: 5 660 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 3 079 szavazat
  3. Dobrev Klára: 2 410 szavazat

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!