Karácsony: Szégyellném magam, ha megmondanám, melyik moziban mit játsszanak

2021. szeptember 29. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Száznegyven éjjeli menedékhelyként szolgáló férőhellyel bővül a fővárosi hajléktalanellátás – erről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán, jelentette az MTI.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy száz hajléktalan ember befogadására alkalmas éjjeli menedékhely kapjon helyet a Gyáli úti hajléktalanszálló épületében és azt vonják be a fővárosi hajléktalanellátásba. A Fehér Köz nappali melegedője melletti területen elhelyezett húsz lakókonténert is bevonják az ellátásba. A konténerek egyenként 14,4 négyzetméteresek, két ember elhelyezésére alkalmasak. A döntés értelmében így negyven hajléktalan befogadására alkalmas éjjeli menedékhely jön létre.

A közgyűlés 23 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntött arról, hogy 5 milliárd forint plusz áfáért eladja a kiírt pályázaton nyertes Törökkő Ingatlan- és Vagyonkezelő Kft.-nek a III. kerületi Bécsi út 357. szám alatti, több mint 53 ezer négyzetméteres telket.

A képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a XII. kerületben Polcz Alaine park, a XIX. kerületben pedig Pege Aladár park legyen.

A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött közszolgáltatói szerződés módosításáról is döntöttek, hogy a közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt a főváros továbbra sem tudja biztosítani a hajózás üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így 2021 után 2022-ben is szüneteltetik a hivatásforgalmi hajózást a Dunán.

A napirend előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője nehezményezte, hogy a fővárosi tulajdonú Budapest Film mindössze egy moziban, egy időpontban kívánja vetíteni a 2006-os őszi események ihlette játékfilmet, miközben nagy a film iránti érdeklődés. A kormánypárti politikus azt kérte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester beszéljen a Budapest Film vezetésével és tudja meg, mi a szakmai oka ennek.

Karácsony Gergely szerint nem főpolgármesteri kompetencia meghatározni, melyik moziban milyen filmet vetítenek, arról a cégvezetők hoznak szakmai döntést. „Szégyellném, ha utasítást kellene adnom, melyik moziban, mit játsszanak.” A Budapest Film többségében művészmozikat üzemeltet. A producer, Kálomista Gábor a múlt héten panaszkodott, hogy politikai okokból akarják eldugni a filmet.

Láng Zsolt arra is kíváncsi volt, hogy Karácsony főpolgármesterként miért nem tartja be azokat az elveket, például a transzparenciát, amelyekről korábban azt mondta, a munkáját azok szellemében fogja végezni. A közgyűlés nélkül döntött arról, hogy 7,6 milliárd forintért lesz közbeszerzés 35 használt, alacsonypadlós villamosra. A Közbeszerzési Hatóság elnöke hivatalból eljárást indított és büntetőfeljelentést tett az ügyben, mert sérült a verseny tisztasága.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a főváros nem hobbiból vásárol használt villamosokat.

A kormány a koronavírus-járvány alatt 80 milliárd forintot vont el a fővárostól,

a BKV-nak azonban le kell cserélnie a legöregebb, 50 éves villamosait, a közbeszerzést pedig ugyanaz a csapat dolgozta ki, amelyik a korábbi városvezetés alatt végezte a hasonló feladatokat. Tüttő attól fél, hogy az említett hatósági eljárás miatt a villamosok soha nem fognak megérkezni Budapestre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!