Gyengén szerepelt Karácsony a pártjai sikerkörzeteiben

2021. szeptember 29. – 21:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hét választókerületben nyert eddig olyan jelölt, akit az MSZP–Párbeszéd–LMP indított. A helyi jelölt sikere azonban nem járt együtt a pártok miniszterelnök-jelöltjének sikerével ezeken a helyeken. Karácsony Gergely a hét közül egyik választókerületben sem tudott felülkerekedni a miniszterelnök-jelöltek versenyében, sőt, a számai rendre messze elmaradtak azoknak a számától, akik amúgy az ő pártjai helyi jelöltjét választották.

Mutatjuk is egyenként, mekkora különbségekről van szó (több esetben a helyi jelölt szavazatszáma a többszöröse Karácsonyénak):

  • Tolna megye 1-es választókerület, Szekszárd: Harangozó Tamás (MSZP) 2617 szavazattal nyert, Karácsony 1240-et kapott. A különbség: 1377 szavazat.
  • Fejér megye 1-es választókerület, Székesfehérvár: Márton Roland (MSZP) 3057 szavazattal nyert, Karácsony 1752-t kapott. A különbség: 1305 szavazat.
  • Csongrád-Csanád megye 1-es választókerület, Szeged: Szabó Sándor (MSZP) 6588 szavazattal nyert, Karácsony 2805-öt kapott. A különbség: 3783 szavazat.
  • Bács-Kiskun megye, 4-es választókerület, Kiskunfélegyháza: Kis-Szeniczey Kálmán (LMP) egyedüli indulóként 2425 szavazattal nyert, Karácsony 585-öt kapott. A különbség: 1840.
  • Pest megye 5-ös választókerület, Dunakeszi: Dorosz Dávid (Párbeszéd) 6510 szavazattal nyert, Karácsony 3183 szavazatot kapott. A különbség: 3327 szavazat.
  • Pest megye 6-os választókerület, Gödöllő: Hohn Krisztina (LMP) 3348 szavazattal nyert, Karácsony 2009-et kapott. A különbség: 1339 szavazat.
  • Pest megye 10-es választókerület, Monor: Gér Mihály (Párbeszéd) 2771 szavazattal nyert, Karácsony 944-et kapott. A különbség: 1827 szavazat.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy több jelölt mögé más pártok is beálltak, így az ő szavazóik nagy valószínűséggel a saját miniszterelnök-jelöltjük mellett tették le a voksot. Dorosz mögé például a három párt mellett a DK és a Jobbik is felsorakozott, míg Gér Mihályt a Momentum és a Jobbik is támogatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!