Fekete-Győr: Dobrev nem a megújulás embere, királycsinálók lehetünk

2021. szeptember 29. – 21:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan csordogálnak az eredmények az ellenzéki előválasztásról, így egyelőre se a miniszterelnök-jelöltek, se a pártelnökök nem nagyon nyilatkoznak a helyzetről. Fekete-Győr András, a Momentum jelölje azonban a párt eredményváróján nem futott el a Telex újságírója elől. A Momentum elnöke azt mondta: nem érzi kudarcnak, hogy ő kapta eddig a legkevesebb szavazatot, és nem is készül lemondani a Momentum vezetéséről. Szerinte nem a most vezetésre álló Dobrev Klára jelenti a megújulást. A politikus szerint a második fordulóban célszerű lenne, ha már csak két jelölt közül kellene választani. Ehhez a második és a harmadik jelöltnek (várhatóan Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek) meg kellene egyeznie egymással. Ebben fontos szerepe lehet a Momentumnak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!