Újra Csárdi Antal mérkőzhet meg a Fidesz jelöltjével Budapest 1-es választókörzetében

2021. szeptember 29. – 23:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője nyerte az ellenzéki előválasztást Budapest 1-es választókörzetében. Ez a választókerület a teljes I. kerületből, a teljes V. kerületből, a VII. és a IX. kerület egyes részeiből áll. Az eredmények így alakultak:

  1. Csárdi Antal (LMP): 5437 szavazat.
  2. Gelencsér Ferenc (Momentum): 3625 szavazat.

Bár az LMP arra számított, hogy minden ellenzéki párt beáll Csárdi mögé, a Momentum végül elindította Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármestert. Ez pedig érezhetően feszültséget okozott az LMP-ben.

Csárdi 2018-ban egyetlen LMP-sként jutott be egyénileg a parlamentbe, ahol a Fidesz jelöltjét, Hollik Istvánt győzte le. Most úgy néz ki, Böröcz Lászlóval kell majd felvennie a versenyt a 2022-es választásokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!