Az ellenzéki együttműködésnek azért lehetnek külön is nyertesei
2021. szeptember 29. – 12:29
Nemcsak a végül miniszterelnök-jelöltet adó párt vagy pártok, illetve maga az ellenzék kiválasztott vezetője számíthat majd a 2021-es előválasztás nyertesének, hanem azok a tömörülések is, amelyek az úgynevezett összefogáson belül jól tudják pozicionálni magukat az eredmények fényében.
A Jobbik nyerhet a legtöbb választókerületben, de egyik ellenzéki párt sem fog igazán tarolni az előválasztáson– állapította meg a Momentumnak is dolgozó 21 Kutatóközpont néhány hete.
A Jobbik az ország 106 választókerületének közel harmadát is elhódíthatja a tanulmány szerint az előválasztáson, és a DK se marad el tőle nagyon. Utóbbi ráadásul sok olyan körzetben nyerhet, ahol jövőre a Fidesz ellen is nagy esélye van az ellenzéknek. Ketten együtt pedig már komoly erőt tudnak felmutatni, és mint láttuk nyáron, a múlt és az ideológiai távolság ellenére gond nélkül képesek együttműködni.
A DK leginkább a megyei jogú városokban, a Momentum pedig Budapesten és az agglomerációban számít esélyesnek.