Posta Imrét is elfoghatta a rendőrség, amikor hétfőn lecsapott egy radikális csoportra

2021. szeptember 28. – 13:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtóhírek és a saját blogja, valamint a mozgalmának Facebook-oldala szerint Posta Imre az egyike azoknak, akiket letartóztatott a rendőrség: a nyomozók emberölés előkészülete miatt csaptak le több helyen is a magát a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira.

Mint azt Posta Imre oldala írja, a „TEK munkatársai Imrét megállították, az autóból kiszedték, leteperték, bilincsbe verték”. Az ő információik szerint maximum 72 óráig tartják bent, kihallgatás céljából. A Facebookon ezt erősítette az úgynevezett PÍ-kör is, akik azt állítják, az infót Posta Imre feleségétől kapták. Ugyanezt az információt közölte a Pesti Srácok kormányközeli lap is.

Posta Imrét még előző lapunknál mutattuk be: ő a karakter, aki még a szélsőjobboldali köröknek is kínos, téveszméit és államtagadó nézeteit rendre kinevetik. Posta Imre és köre sajtóértesülések szerint már tavaly felkeltette a nemzetbiztonság figyelmét, miután ideológiai támaszt nyújtottak annak a dusnoki házaspárnak, amely súlyos árat fizetett hiszékenységéért: a gyámügy elvette a gyereküket. Posta már ekkor arról beszélt, hogy „háború van”.

A most lekapcsolt csoport vezetői a gyanú szerint emberölésre szólították a tagokat „hogy ha ölnek, öljenek szépen” felkiáltással, amikor szeptember 11-én Fejér megyében találkoztak. A találkozóról készült felvétel felkerült egy videómegosztó csatornára is.

A radikális politikai nézeteket valló csoport tagjaival vezetőjük közölte: „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira, így különösen a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjukra „az én ítéletem halál”.

Ezután a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel. Ő „halálos ítéleteket hirdetett” általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre. Az akcióban közreműködött többek között a TEK is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!