Zugló MSZP-s polgármestere szerint egyelőre nincs mit kivizsgálni Tóth Csaba telekügyletein
2021. szeptember 27. – 20:04
frissítve
A Tóth Csabával kapcsolatos ügyekben egyelőre csak részleteket látnak, a telekügylet kapcsán egyelőre nem derült ki, hogy jogszerűtlen lett volna, azt nem is vitatja senki – mondta Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere a Szabad Európának. A portál azzal kereste meg a polgármestert, hogy tesz-e lépéseket Tóth Csaba és ismerősei szerepének kivizsgálására.
Tóth Csaba hétfőn délután jelentette be, hogy visszalép az előválasztástól, mert olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle.
Mint a Telex is megírta: a szintén zuglói ellenzéki jelöltségre pályázó Hadházy Ákos a Zugló Tv-ben tartott vitán azt állította, hogy Tóth a vagyonnyilatkozatában eltitkolt egy félmilliárd forint értékű gyártelepet, amelyre közvetlen ráhatása van. Nagyon leegyszerűsítve a történetet Tóth és felesége közös cége 2013-ban kölcsön adott 111,2 millió forintot egy cégnek, ami aztán azt továbbadhatta egy alapítványnak. Hadházy szerint így Tóth 111,2 milliója kerülhetett egy olyan alapítványhoz, amelyből az alapítvány megvásárolta a fővárosi gyártelepet. Az alapítványt Tóth három bizalmasa vezeti: Hajdú Flórián, a kerület szocialista alpolgármestere, Békefi László, a kerület átláthatósági biztosa, valamint Funtig Zoltán, akinek ügyvédi irodáját a parkolási díjak behajtásával bízta meg Zugló.
Horváth Csaba a Szabad Európának azt mondta: miután az ügyletről nem derült ki, hogy jogszerűtlen lenne, a valódi kérdés az, hogy Tóth vagy a családja cége legálisan szerezte-e meg azt a 111,2 millió forintot, amelyből megvalósulhatott az ingatlanvásárlás. A polgármester szerint amíg nem derül ki, hogy történt-e jogszerűtlenség akár a telekszerzés, akár a 111,2 millió forint Tóthoz kerülése kapcsán, „addig nincs ok és lehetőség arra, hogy bármilyen konzekvenciát levonjunk”. Arra a kérdésre, hogy tesz-e lépéseket Hajdú, Békefi vagy Funtig szerepének tisztázására, Horváth azt válaszolta: ezek az emberek egy jogszerű konstrukcióban vettek részt.
Horváth szerint vizsgálóbizottság létrehozásának sincs sok értelme sem Zuglóban, sem az MSZP-n belül.
„Majd ha tisztázni lehet ezt a kérdést, akkor megfontolom, milyen lépéseket teszek. Amíg ebben az ügyben semmilyen tisztázás, csak politikai sárdobálás történik, nekem mint polgármesternek nincs lehetőségem arra, hogy nyomozati tevékenységet folytassak és az érintettek szerepét feltárjam.”
A polgármester azt is mondta a Szabad Európának, hogy ő már az Országos Előválasztási Bizottság felállításakor javasolt egy olyan egyeztető fórumot, ahol az ilyen ügyeket ki lehet vizsgálni „egymás feljelentését megelőzően”.