Hadházy hiába kérte, hogy függesszék fel mentelmi jogát, a parlament ezt nem engedte meg

2021. szeptember 27. – 17:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába kérte maga Hadházy Ákos, a parlament elutasította, hogy az ellenzéki képviselő mentelmi jogát felfüggesszék. Hadházy ügyében az egri járásbíróság kérte a mentelmi jog felfüggesztését, ezt azonban mind a mentelmi bizottság, mind a parlament elutasította.

Rágalmazási ügy egy Fidesz-közlinek mondott válalkozó miatt

Mindössze 19 képviselő támogatta, 116 viszont elutasította, hogy felfüggesszék hadházy Ákos mentelmi jogát, amit rágalmazás vétsége miatt az egri járásbíróság kérelmezett.

A mentelmi bizottság képviselőjének beszámolója szerint Hadházy 2021. február 26-án, és március 12-én a Facebookon tett olyan megnyilatkozásokat egy kalandpark üzemeltetőjével és egy ott bejegyzett szociális szervezetel kapcsolatban, amit az érintettek rosszindulatú hangulatkeltésnek minősítettek.

A mentelmi bizottság azonban megállapította, hogy Hadházy esetében az egri bíróság megsértette a mentelmi jogot, mivel a képviselőt meghallgatásra hívta be. Hadházy jelezte jogállását, de a bírósági titkár szerint az ügynek abban a szakaszában nem kellett a parlamenthez fordulnia a mentelmi jog ügyében.

„A bírósági titkár jogértelmezése azonban téves volt” – közölte a mentelmi bizottság képviselője a bírósági meghallgatással kapcsolatban

A mentelmi bizottság szerint Hadházy megfelelően járt el, amikor közölte jogállását és értesítette a bizottságot a jogsértésről – amit a bizottság megalapozottnak talált.

Az országgyúlés mentelmi bizottsága így azt javasolta, hogy ne függesszék fel Hadházy mentelmi jogát.

Jött azonban a fordulat, Hadházy felszólalásával: „Arra kérném a tisztelt házat, hogy függesszék fel a mentelmi jogot, többször kértem már” – mondta Hadházy, azzal érvelve, hogy nem akar a mentelmi jog mögé bújni, és ennek látszatát is szeretné elkerülni.

Érvelését azonban a parlament nem fogadta el, így nem függesztették fel Hadházy mentelmi jogát.

Hadházy korábban arról beszélt, hogy egy, „a Fidesszel jó kapcsolatot ápoló vállalkozó a családtagjaival egy sor kamu egyesületet hozott létre azért, hogy egyesületenként 10–25 millió forintot vegyen fel a Digitális Jólét Programból” – írta az Átlátszó. Hadházy az ügyben az EU csaláselleni hivatalához az OLAF-hoz fordult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!