Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok, amikor balesetet szenvedett az ózdi szervező az M3-as autópályán

2021. szeptember 27. – 16:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Balesetet szenvedett múlt szerdán az M3-as autópályán Gödöllő közelében az ózdi választókerület (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.) előválasztási koordinátora. A férfi kirepült az autóból, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Tűzoltók, rendőrök és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat keresőkutyákkal vizsgálták át a helyszínt.

Az Origo írta meg később, hogy az autó mellett rengeteg előválasztási szavazólapot találtak, ez egyébként jól látszik a Balesetinfo oldalán közzétett fotókon is.

Megkeresésünkre az Országos Előválasztási Irodától azt válaszolták, hogy ezek még fel nem használt szavazólapok voltak, azaz nem a leadott szavazatokat szállította Budapest felé az előválasztás ózdi szervezője.

A még fel nem használt szavazólapok felügyeletéért, eljuttatásáért, koordinációjáért a választókerületi szervezők felelnek – írták kérdésünkre. Azt megerősítették, hogy az ózdi körzet felelőse volt érintett a balesetben, aki a bizottság szerint teljesen szabályosan szállította az üres szavazólapokat.

Hozzátették, a szavazatokat tartalmazó, hitelesített szavazólapokat urnákban tárolják, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei urnákat pedig éjszakánként Miskolcon őrzik, az előválasztás végén aztán ott is számolják majd össze.

A baleset miatt az érintett szavazólapok mindegyikét érvénytelenítették.

Minden szavazólap egyedi QR-kóddal van ellátva, amit a szavazás során digitálisan hitelesítenek a sátrakban. Egy-egy szavazólap tehát önmagában semmit nem ér a beolvasott QR-kód nélkül. Mivel új szavazólapokat kellett ezután gyártani, a szavazás múlt csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as körzetében szünetelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!