Dömötör Csaba: Gyurcsány

2021. szeptember 27. – 13:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dömötör Csaba Arató Gergely megjegyzését fenyegetésnek vette: a DK politikusa arról beszélt, hogy vegyék már komolyan választóikat, mert most a kormánypárti politikusok elképzelése olyan színvonalú, hogy lassan „szembejön a 2-es metró”. Dömötör szerint ez olyan fenyegetés, amelyből a 20. században veszélyes tettek következtek.

Dömötör is felhozta Gyurcsány Ferenc videóját, amelyen egy vele egyet nem értő civillel beszélt egy DK-s rendezvényen. „Ez az a hozzáállás, amiból a szemkilövetések következtek 2006-ban” – mondta az államtitkár, aki szerint a többi ellenzéki is erőszakos. Ő is felidézte Fekete-Győr András néhány évvel korábbi akcióját, amikor bevonult az Origo szerkesztőségébe, hogy Kovács Andrással beszéljen, átnyújtva neki egy ironikus díjat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!