Az Előválasztási Bizottság szerint rendben van, ha a pártok kisbuszokkal szállítják az embereket szavazni

2021. szeptember 24. – 13:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Jobbik országgyűlési képviselője egy Facebook bejegyzésben akadt ki, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) autóval és kisbuszokkal szállítja az embereket Tiszabőről Fegyvernekre az ellenzéki előválasztásra. Igaz, Tiszabőn nincs szavazósátor, ismeri el a politikus.

Lukács László György szerint a legérdekesebb mégis az, hogyan lett egy olyan faluból hirtelen több száz fős ellenzéki szavazóbázist felvonultató ellenzéki „fellegvár”. A 2018-as választáson ugyanis a település 95 százalékban a Fideszre szavazott.

A választók fuvarozására rákérdeztünk az DK sajtóosztályánál, ahonnan azt válaszolták, hogy az ügyet tegnap tárgyalta az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB), és egyhangú szavazással megállapította,

semmilyen szabálysértés nem történt.

„Minden egyes párt – még az eredeti bejelentést tevő párt is – úgy ítélte meg, hogy szabályosan zajlott a szavazás az adott ügyben” – írták.

Hozzátették azt is, hogy mivel a rendes parlamenti választástól eltérően az ország településeinek csak nagyjából egyötödén van szavazósátor, mozgóurna nincs, és az online szavazás lehetőségével sokan nem tudnak élni, ezért az elválasztáson teljesen szabályos, hogy a részt vevő pártok, illetve jelöltek segítenek a támogatóiknak eljutni a nem egyszer nagy távolságra lévő szavazósátrakhoz. Ezzel a lehetőséggel minden egyes párt él is. Ezt a közös ellenzéki elválasztási szabályzat nem tiltja, és az OEVB kifejezetten kimondta, hogy ez szabályos.

A DK-nál rákérdeztünk arra is, hogy melyik volt a bejelentő párt, és a bejelentés pontosan miről szólt, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Megkaptuk a DK válaszát, amiben azt írták, hogy a bejelentő egy jobbikos magánszemély volt, a bejelentés pedig a szavazószállításról szólt.

Választási térképünkön rá tud keresni, melyik körzetben kik indulnak, és abban is rendet tettünk, hogy a jelöltek mellett melyik pártok logói lesznek ott a szavazólapon. A Telex folyamatosan frissülő előválasztási térképén a választókerületi központ nevére keresve ön is követni tudja, kik indulnak a lakóhelyén:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!