Nem nézték a bőrszínt, nem jelezték, hogy „fehér bőrűt” szeretnének, örökbe fogadták, örökre szeretni fogják

A Tata melletti településen élő Henriett és Gábor a negyvenes éveikben jár, két gyermekük a Gólyahír Egyesületen keresztül talált otthonra. Nemcsak a gólyamesét ismerik, a hétéves Enikő régebben gyakran játszott „megszületést”. Kibújt a takaró alól, és visszabújt egymás után ötször-tízszer is. Szülei hallották, hogy több örökbe fogadott gyermek játssza ugyanezt.

Égből pottyant kistestvér

Alig múlt a kislány kétéves, amikor száz kilométerrel arrébb egy leányanya testében útnak indult a kistestvér, aki 2017 májusában született meg Pest megyében. Bár ezt nem sejthették a Tata melletti faluban, a kis Enikő sorsszerűen épp 9 hónappal a születés előtt rajzolt képzeletbeli kistestvérének egy sast, hogy »ide repülhessen«️ – meséli cérnahangon.

Babakoruk óta tudják az igazat

Ma már majdnem minden családban elmondják az örökbefogadók gyermeküknek az igazat a Gólyahír Egyesület szerint.

„Dajkálás közben is ezt hallották a gyerekeink: »örökbe fogadtunk és örökre szeretni fogunk«️ – idézi fel Gábor. – Így nőnek fel, máskülönben erre nem adódik megfelelő alkalom.”

„Pontosan nem tudjuk, mikor értették meg, hogy örökbe fogadtuk őket – feleli Henriett –, de

Gabesz három évesen odabújt hozzám, és azt mondta, hogy anya, én úgy szerettem volna a pocakodból születni.

Elmondtam neki, hogy nekünk nagyon jó, hogy volt egy életet adója, akinek köszönhetjük, hogy megérkeztek ide hozzánk. Én is szeretek itt lenni”️ – mondta erre Gabesz.

Így búcsúzott a vér szerinti anya

„Gabesz születése előtt egy hónappal kaptuk a telefont, az ultrahangon együtt voltunk az életet adóval – meséli Henriett. – A leányanya biztos volt a szándékában, az örökbefogadó szíve ilyenkor mégis összeszorul. Érezhette ezt Enikő életet adója, amikor ezt suttogta három évvel korábban: »ne félj, nem gondolom meg magam«️. Gabesz vér szerinti anyja még kétszer benyitott a koraszülöttosztályon, a babát kezébe vette.”

„Az utolsó alkalommal így telt el pár perc, és visszaadta nekem: »Szeretném, hogy gondoskodj róla, és ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá.«️ Azután kiment, és többé nem látta Gabeszt.”

A Gólyahír elnökségi tagja, Mócsa Nikoletta szerint a legtöbbször öleléssel búcsúzik a két anya, együtt ragyog a fájdalom és az öröm könnye Az életet adó anyának elmondják, hogy a tapasztalat szerint nehezebb lesz az elválás, ha szoptatni szeretné a gyermekét, a döntés persze az övé.

Szerencsére csak páran kérték vissza a babát

Ezután 42 napja van még arra, hogy az aláírást követően meggondolja magát, nehéz másfél hónap ez a másik családnál is, ahol álmát alussza, gőgicsél, és talán már mosolyogni is tud az a baba. Az elmúlt hét évben négyszer történt ilyen visszalépés a Gólyahírnél – mondja Mócsa Nikoletta.

„Nagyon alaposan körbejárjuk a kérdést, mert a visszakérés hatalmas szívfájdalmat okoz. Én az első hat hétben az örökbefogadókat nem is szoktam felhívni telefonon, mert szegények halálra rémülnek, ha meglátják a nevemet a kijelzőn” – magyarázza.

Az életet adók később nem kereshetik az örökbefogadót, de ha szeretnék, kaphatnak hírt a gyermekről az egyesületen keresztül: például fényképet az első születésnapról. Hálásak érte. Szinte soha nem fordul elő az, hogy az örökbefogadók személyesen mutassák be a gyermeket tizenhat éves kora előtt az életet adónak, Mócsa Nikoletta csak 2 ilyen esetre emlékszik, pedig az egyesület 21 év alatt 1009 örökbefogadást közvetített. Tizenhat év felett a gyermek is megismerheti a származástörténetét a törvény szerint, s felkeresheti a szülőt.

Egy vérből valók, ha találkoznak

„Jóval gyakoribb – tavaly is volt két esetünk – hogy testvéreket fogadó családok keresték meg egymást. »Pocaklakótestvérnek«️ nevezik a másikat, persze az igazi testvérüknek azt tartják, akivel felnőttek. Az egyik életet adónak öt gyermeke született, akik különböző örökbe fogadó családokban nevelkednek, évente egyszer találkoznak. Ilyenkor közös fénykép is készül róluk.”

Ritkán, de előfordult, hogy az egyik szülő a másik fél láttán visszakozott, amiben nincs is semmi kifogásolnivaló, mert a jól működő örökbefogadáshoz szükség van az őszinte és kölcsönös elfogadásra – húzzák alá. Győr-Moson-Sopronban egy kismama úgy látta, az örökbefogadó túl sokat foglalkozik saját jó anyagi helyzetével, egy örökbefogadó pedig visszariadt a vér szerinti szülő alkoholproblémái miatt. Mellesleg ettől senki sem kerül a lista végére.

Mert egyébként a várakozási idő nem rövid, a nyílt örökbefogadásokat közvetítő szervezetnél 5-6 év. Jelenleg 370 család vár, s tavaly 36 gyermek lelt a Gólyahírnél szülőre, „előbb-utóbb mindenkinek találtunk családot” – summázza Mócsa Nikoletta.

A roma származás ma is nehezíti az örökbeadást

Nem nehéz kitalálni, mely adottságok nehezítik az örökbeadást: a származás és az egészségi állapot. Az előbbit néha virágnyelven, néha konkrétan írják le a kérelem benyújtói: „fehér bőrű”, vagy a „családunkba illőként”. A kikötésben szinte mindig szerepel, hogy a gyermek ne legyen tartós beteg, s talán 4-5 százalékot tesz ki azoknak a kérelmeknek az aránya, ahol nem tüntetik fel kizáró okként a testi fogyatékosságot. Az értelmi fogyatékosság esetén ez az arány inkább a nullához közelít.

„Szerencsére – talán a korábbi kötelező tanfolyamnak köszönhetően is – egyre nyitottabbak házaspárok a roma származású gyermekek örökbefogadására, talán a társadalmi elfogadottság is javult” – véli a Gólyahír illetékese.

Gábor és Henriett is ép gyermeket kért a sorstól, de a származás nekik nem volt döntő. A közvetítő rendszerben örülnek, ha ilyen kérelmet „hoz a gólya”, így hát aki benyújtotta, jó eséllyel kevesebbet várakozik. Henriették mind a két gyermek esetében két év után kapták a telefonhívást az átlagos öt-hat év helyett.

Igen, ugyanis észre sem vettük volna ezt, ha a szülők nem mondják, főleg a világosabb hajú Gabesz esetében, hogy mind a két gyerek roma származású.

Ön vállalná, hogy nem vállalná?

„Nagyon örültünk, hogy őket kaptuk a sorstól, erősítjük is bennük, fontos, hogy honnan jöttek. Enikőt elbűvölik a tarka ruhában táncoló cigánylányok a tévében. Nemrég a postán megdicsérte valaki a haját és a szemét, amire büszkén kibökte, hogy igen, mert ő egy gyönyörű cigánylány. A postán ez biztos ritkán hangzik el, mert egy pillanatra csönd lett” – meséli Henriett.

„Megértjük, és nagyon jó, ha valakinek van bátorsága vállalni azt, hogy ő nem fogadna el egy cigány származású gyereket. Nem jobb, ha később azon őrlődik, hogy a gyermeke roma, és bántani fogják érte az iskolában”

– mondja Henriett, s egyébként valóban sokan írják a kérelemre, hogy ők még elfogadnák a roma származást, de félnek a környezetük előítéletétől.

„Nálunk hál' istennek minden barátunknak, rokonunknak, kollégánknak csak jó szava volt a gyerekekhez – mondja Gábor. – Ugyanakkor az a pillanat is felejthetetlen – teszi hozzá –, amikor a Gólyahír vezetője, Gabika [néhai Mórucz Lajosné – a szerk.] találkozót tartott a 150 kérelmező párral, s ott ült 20 gyakorló család is, velünk együtt. A többi gyermek is cigány vagy félcigány volt, de a többségükön ez nem látszott. Gabika azt mondta a pároknak, akik a kérelmüket benyújtották, »Jól nézzétek meg ezeket az édes gyerekeket. Mert a kérelmek alapján egyikőtök sem fogadhatta volna őket örökbe«️.”

A bemutatott családban az élet az őszinteségre épül, s ha a kisfiú tizenhat lesz, találkozhat az életet adójával, ha szeretne. Nem beszélik le, inkább támogatják.

„Tabuk között nem szabad élni, úgy is beszélgethetnek majd, hogy magukra hagyjuk őket. Egy anyuka mesélte, ebben a helyzetben mennyire kalapált a szíve, s azt hiszem, mi is borzasztóan fogunk izgulni” – mondja Henriett.

Soha nem felejtik az életet adót

Egyvalakiről nem esett még szó: ő a nagyobbik gyermek, Enikő vér szerinti édesanyja. Sajnos az asszony néhány éve meghalt, a szülők még aznap elmondták a kislánynak.

„Vívódtunk előtte, de úgy éreztük, ezt sem lehet halogatni – mondja Gábor –, később nehezebb, főleg, ha Enikő már kamaszodni kezd.”

„Egy kicsit a mi családunk része is volt ő – mondja Henriett. – Van egy titkos helyünk a temetőben, ahol mindenszentekkor azokért is gyertyát gyújtunk, akiknek a sírjához nem tudunk kimenni. Enikő már harmadik éve azt kéri, hogy az életet adója emlékére is vigyünk egy szál virágot.”