Lakóparknak alkalmas területként hirdetik eladásra a balatongyöröki, vízparti golfpályát

2021. szeptember 22. – 07:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Beépíthető telekként hirdetik az osztrák tulajdonosai a balatongyöröki vízparti, mára már elhanyagolt és nem működő egykori golfpályát, írja a 24.hu.

A cikk szerint a 69 hektáros területet, a Golfclub Imperial Balatont egy osztrák vállalkozó, Helmut Kröpfel tulajdonolta és fejlesztette az elmúlt évtizedekben, majd a férfi átadta a gyerekeinek a birodalmat, akiket nem érdekelte a golf különösebben, 2019-ben már ki se nyitottak.

Most viszont a Káli Híradó nevű helyi újságban talált a 24 egy írást arról a hirdetésről, melyben árulják a területet 6,5 millió euróért, körülbelül 2,3 milliárd forintért. A hirdetés szövege szerint a terület tíz százaléka beépíthető, tervmódosítással akár harminc százaléka is, ami akár 48 épületet is jelenthet. Leírják: ez egy lakóparknak alkalmas terület magánstranddal és kikötővel.

A helyiek aggódnak, hogy egy ingatlanfejlesztő a panorámát elcsúfító, a település infrastruktúráját megterhelő lakóépületeket, szállodát építene.

Biró Róbert független polgármester a 24.hu-nak azt mondta, a golfpálya érintett része még mindig nem került át lakóövezetbe. Ha ez meg is történne, legfeljebb 70 lakás épülhetne a 69 hektáron, ami a településvezető szerint nem sok. Hozzátette, nem többszintes, modern lakóparkra, hanem tájba illőbb épületekre kell gondolni.

A polgármester úgy tudja, az átminősítési folyamat a szakhatósági engedélyek kiadásán akadt el, sőt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is jelezte már informálisan, hogy nem fogja támogatni.

További részletek a 24.hu-n.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!