Letért a sínről a 6-os villamos egy karambol miatt, és teljesen keresztbe állt a Karinthy Frigyes út elején

2021. szeptember 22. – 05:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Karinthy Frigyes útra kanyarodott éppen rá a Buda felől érkező 6-os villamos, amikor egy autóval ütközött szerdára virradó éjjel, a karamboltól a villamos kisiklott, és keresztbe állt az úton.

Fotó: Telex / Olvasónk
Fotó: Telex / Olvasónk

Az MTI éjjel azt írta a rendőrségre hivatkozva, hogy „az elsődleges információk szerint” a balesetben egy ember megsérült.

Azt is írta éjjel az állami hírügynökség, hogy a balesetben érintett járművek „forgalmi akadályt képeznek”, ezért a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök a kereszteződést lezárták, a BKK Info Facebook-oldalán szerda éjjel pedig az jelent meg, hogy a 6-os villamos nem járt a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér megálló között, az érintett szakaszon pótlóbusz közlekedett, amely nem érintette a Budafoki út / Karinthy Frigyes út megállóhelyet.

A helyszínelést és a műszaki mentést végül hajnal fél 5-re, befejezték, feloldották az útlezárást, ismét zavartalanul haladhat a forgalom, olvasható a Police.hu-n.

Kora reggel, egy negyed 6-os posztban a BKK Info azt közölte, hogy a 6-os villamos módosított útvonalon, terelve Újbuda-központig közlekedik, nem érinti a Budafoki út / Karinthy Frigyes út és a Móricz Zsigmond körtér megállót baleset miatt.

Később, 6 óra körül újra posztoltak, miszerint a 6-os villamos is az eredeti útvonalán jár.

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!