Kiemelt beruházássá nyilvánított egy XIII. kerületi lakóházépítést a kormány

2021. szeptember 21. – 16:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a kormány egy XIII. kerületi lakóház- és sportcsarnoképítést a Dagály fürdőnél. Az eljárás a kerületi önkormányzat szerint semmibe veszi a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat és a környéken élők érdekeit.

A XIII. kerületi Népfürdő utca-Bodor utca-Jakab József utca-Dagálysétány utca által határolt ingatlan fejlesztését az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították, áll a kerületi önkormányzat közleményében. Eszerint a rendelettel több ponton felülírták a XIII. Kerület Építési Szabályzatát, aminek következtében a korábbinál jóval nagyobb épületet lehet építeni a területen. Az eljárás a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat és a környéken élők érdekeit veszi semmibe az önkormányzat álláspontja szerint.

A 25872/3 helyrajzi számú ingatlan Jakab József utca felőli részére egy sportcsarnokot, a Népfürdő utca felőli részére pedig lakóházat építene a beruházó. A nagy tömegű lakóház koncepciótervét a Kerületi Tervtanács 2021. május 21-ei ülésén nem támogatta, ezért új terv készítését kérte a tervezőtől.

A kormányrendeletben foglalt előírásokkal az épület a korábban sem támogatott elképzelésnél még hatalmasabb lehet, településképi szempontból nem fog illeszkedni a kialakult környezethez és nincs összhangban a városfejlesztési elképzelésekkel. Az önkormányzat szerint a beépíthetőség 10%-kal növekszik (mintegy 1240 m2), a zöldfelületi minimum 5%-kal csökken (mintegy 620 m2), az előírt parkolóhelyek 70%-át kell csak biztosítani.

A szabályok megváltoztatásával kis méretű, élhetetlen lakások lesznek kialakíthatók, akár teljesen északi tájolással. A zöldfelületi minimum csökkentésével, a zöldtetők megváltoztatott kedvezőbb beszámíthatóságával a klímavédelmi szempontok nem érvényesülnek. Azáltal, hogy az önkormányzat kezéből kivették a településképi véleményezés lehetőségét, nem biztosított az épület környezethez való illeszkedése, áll a közleményben.

A jelenleg még parkolóként működő építési telek a Google Streetview-n
A jelenleg még parkolóként működő építési telek a Google Streetview-n

Nem szokványos, hogy egy ilyen viszonylag kis alapterületű, lakóövezetben, beépült területen elhelyezkedő ingatlant nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítsanak. Az önkormányzat szerint egyértelmű, hogy a Kerületi Tervtanács által nem támogatott beépítési elképzelésekre – illetve még nagyobb, környezetébe egyáltalán nem illeszkedő beépítésre – szabva született meg a kormányrendelet módosítása, vált kiemelt beruházássá a projekt.

A kerület szerint a döntés teljesen szakmaiatlan, semmibe veszi a Kerületi Építési Szabályzat előírásait, a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat. A kormány rendeletével kiszolgálja a befektetők érdekeit, a profit maximalizálását a környék lakosaival szemben.

Ezért a kerület vezetése felszólítja a kormányt és a beruházás koordinációjára kijelölt Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat, hogy a befektetőkkel szemben a környéken élők érdekeit tekintsék elsődlegesnek, a kormány helyezze hatályon kívül rendeletét és ne vonja ki a hatályos kerületi építési szabályozás alól a beruházást.

Az ügyben keressük a kormányhivatalt, amint válaszolnak, hogy miért volt szükség a fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítására, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!