Távoltartást akart kérni volt párja ellen a Dunakeszin lelőtt nő

2021. szeptember 15. – 06:13

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég pisztolyt vett és korábban kisfia megölésével is fenyegetőzött az férfi, aki vasárnap kiirtotta a családját Dunakeszin, erről írt a Blikk, a Bors, és erről számolt be az RTL Híradó is.

Az 54 éves férfi vasárnap este lőtte agyon volt társát, 7 éves közös gyereküket, a nő édesanyját, majd magával is végzett, mielőtt a rendőrök odaértek volna a helyszínre. Az apa és az anya egy ideje már külön éltek, az utolsó napot a kisfiú az apjával töltötte, láthatáson.

A 40 éves nő munkatársainak beszélt arról, hogy a volt párja fenyegeti őt és a családját, ezért néhány hónapja kisfiával Dunakeszire, a nagymamához költöztek, mert ott nagyobb biztonságban érezték magukat. A ház ugyanis be volt kötve egy biztonsági céghez.

Az asszony a múlt héten járt ügyvédnél, hogy megtudja, milyen jogi lehetőségei vannak, hogy távoltartást kérjen volt párja ellen, de már nem tudta beadni az ehhez szükséges kérelmet.

Van segítség!

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában.

Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!