24.hu: Hatvan hektár földje van a Belváros fideszes polgármesterének, nem tudni, honnan volt erre pénze

2021. szeptember 13. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt években megduplázta bakonyi földbirtoka méretét Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere. Az idén januárjában leadott vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy több mint 60 hektárnyi területet birtokol Bakonybél térségében. A 24.hu összehasonlította a polgármester bevallott jövedelmét és a földek becsült értékét, és arra a megállapításra jutottak, hogy közel 30 hektár pénzügyi fedezetét nem találni a vagyonnyilatkozataiban.

Szentgyörgyvölgyi 2014-ben, Rogán Antal után lett az V. kerület, vagyis Belváros-Lipótváros polgármestere. A bakonyi földvásárlásai tíz évvel ezelőtt kezdődtek, 2011-ben több darabban valamivel több mint 12 hektárt, 2012-ben 7,6 hektárt, 2016-ban 11,4 hektárt, 2017-ben pedig újabb 0,56 hektárt vásárolt. A 2018-ban leadott vagyonnyilatkozata szerint:

  • Bruttó 997 ezer forintot kapott havonta polgármesterként, ami nagyjából évi nettó 8 millió forintot jelenthet.
  • Egyéb bevétele, cége, üzleti tevékenysége nem volt. Emellett volt még 49,6 millió forint megtakarítása (ez 19,85 millió forintnyi befektetési jegyből, egy 5,75 milliós takarékbetétből és egy 24 milliós követelésből állt össze).
  • A tartozása 40,93 millió forint volt, magánszemély és bank felé.

A két évvel későbbi, 2020 elején beadott nyilatkozatában az szerepel, hogy a megtakarításai 56,68 millió forintra nőttek, a tartozása pedig 38,73 millióra csökkent. Eszerint 2018-ban és 2019-ben hozzávetőleg 16 millió forintnyi jövedelme lehetett, sikerült 7 millióval növelnie a befektetéseit és 2,2 millióval csökkentenie tartozását.

Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz–KDNP), Belváros-Lipótváros polgármestere 2018. szeptember 17-én – Fotó: Mohai Balázs / MTI
Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz–KDNP), Belváros-Lipótváros polgármestere 2018. szeptember 17-én – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Szentgyörgyvölgyi a két vagyonnyilatkozat leadása között valamivel több mint 24 hektár földet vásárolt Bakonybélben. A földek pontos vételára nem ismert, de a 24.hu becslése szerint egy hektár föld ezen a környéken akár kétmillió forintot is érhet. Egy internetes kalkulátor ennél alacsonyabb árral számol: eszerint annyi erdőt, rétet és legelőt Bakonybélben, amennyit Szentgyörgyvölgyi vásárolt, 23,3 millió forintért lehetett megvenni 2019-ben. Ugyanakkor ez így is többnek tűnik annál, mint amennyit a polgármesteri fizetése lehetővé tenne – írja a 24.hu.

A lap megjegyzi, hogy adódhatnak olyan bevételei egy politikusnak, amelyek nem feltétlenül jövedelemből származnak, és emiatt nem kell feltüntetni azokat a vagyonnyilatkozatban. Például örökölhet, családi ajándékot kaphat, vagy akár nyerhet is a lottón. A 24.hu júniusban kétszer is rákérdezett az V. kerületi önkormányzatnál, hogy a polgármester miből finanszírozta ezeket a földvásárlásokat. Június óta nem kaptak választ a kérdéseikre, ezért szeptemberben ismét elküldték a kérdéseiket, de válasz továbbra sem érkezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!