M. Richárdnak nincs semmilyen vagyona, és nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége

2021. szeptember 13. – 18:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy vesztegetési ügy miatt hallgatták ki hétfőn M. Richárdot, akit a Dózsa György úti baleset miatt nyáron már három és fél évre elítéltek. Ebben az ügyben a férfit azzal vádolják, hogy pénzért akarta visszaszerezni a korábban már bevont jogosítványát – írja a 24.hu.

Miután összegyűlt a 18 büntetőpontja, M. Richárd jogosítványát 2016 tavaszán vonták be fél évre, a férfi szerint azért, mert „nem kötöttem be a biztonsági övem, és ilyen halálos dolgok miatt”. A vádirat szerint M. Richárd ezután két közvetítőn, K. Bálint Zsolton és Sz. Márton Krisztiánon keresztül próbálta meg elérni, hogy ne kelljen teljesítenie az ilyenkor kötelező után képzési programot és vizsgát, ezért két részletben összesen 600 ezer forintot fizetett. Csakhogy az ügyészség szerint Sz. Márton Krisztián átverte a másik közvetítőt és M. Richárdot is, ugyanis semmilyen hivatalos személlyel nem állt kapcsolatban.

Miután K. Bálint Zsolt rájött erre, megpróbált ő maga levizsgázni M. Richárd helyett, ami több kísérlet után sikerült is, így M. Richárd vissza is kaphatta volna a jogosítványát, ha azt nem vonták volna be ismét 2017 szeptemberében.

M. Richárd a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy csak azért fizetett, hogy meggyorsítsa a bürokratikus folyamatokat, de nem volt célja „jogtalan ügyintézés”. A vallomásából emellett az is kiderült, hogy:

  • nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége;
  • korábban vendéglátósként dolgozott nettó 200 ezer forintos fizetésért;
  • nincs semmilyen vagyontárgya, többek között kocsija se.

Az ügyben Sz. Márton Krisztián másod-, K. Bálint Zsolt pedig harmadrendű vádlottként szerepel. Utóbbi ügyvédje a 24.hu-nak azt nyilatkozta, hogy be fogja ismerni a bűnösségét, és el fogja fogadni az ügyészség által kért két év felfüggesztett szabadságvesztést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!