Ügyészség: Nem rémhírterjesztés az, hogy a honvédség főparancsnoka repülőn bombát szerelő afgánról beszélt

2021. szeptember 13. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elutasította az ügyészség Hadházy Ákos feljelentését Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy ellen – tájékoztatta a nyilvánosságot a független országgyűlési képviselő. Hadházy rémhírterjesztés miatt jelentette fel a honvédség főparancsnokát, miután az a szövetségesekkel együttműködő afgánok evakuálásáról szóló sajtótájékoztatón arról beszélt: egy másik országnak volt olyan kimenekítettje, aki már a repülőgépen bombát próbált összeszerelni a vécében.

Ruszin-Szendi meghökkentő állításának megpróbált utánajárni a sajtó. Az RTL Klub Híradójának munkatársai megkérdezték a Honvédelmi Minisztériumot, ahonnan nem kaptak bővebb tájékoztatást, majd érdeklődtek a NATO sajtóközpontjában, valóban történt-e ilyen. A válasz szerint a NATO központilag nem tudja megerősíteni az incidenst, ugyanis a szövetségesek feladata, hogy a gépeik fedélzetén történteket kommentálják. Ilyen esetet ugyanakkor a NATO-nak egyetlen kormány sem jelentett, és a nemzetközi sajtóban sem találták nyomát a híradósok.

Hadházy Ákos ezek után arra a következtetésre jutott, hogy a főparancsnok megalapozatlanul sztorizhatott a bombaszerelő afgánról, így felmerül a köznyugalom megzavarására irányuló bűncselekmény gyanúja. A képviselő feljelentette Ruszin-Szendit rémhírterjesztés és más bűncselekmények miatt, ám az ügyészség nem fogadta be az indítványt. Az elutasító határozat indoklása szerint a sajtótájékoztató nem a közveszély színhelyén zajlott le, a sérelmezett közlés pedig nem a jövőben bekövetkező eseményre utalt, hanem egy múltbeli történésre. Ez a két körülmény önmagában is kizárja, hogy megvalósuljon a közveszéllyel fenyegetés, írja az ügyészség. Megjegyzik még azt is, hogy a feljelentés alapján azt a következtetést sem lehet levonni, hogy a közlés elferdített vagy valótlan, a közveszély színhelyén zavar vagy nyugtalanság keltésére alkalmas állítás volt.

Hadházy a Facebookon így kommentálta az elutasítást: „Az ügyészség szerint a magyar honvédség parancsnoka nyugodtan kitalálhat egy ijesztgető mesét a repülő mosdójában bombát fabrikáló afgán menekülőkről, és nyugodtan ijesztgetheti azzal magyarok millióit a nagy nyilvánosság előtt egy sajtótájékoztatón.” Felelevenítette, hogy tavaly tavasszal egy gyulai honfitársunkat azért vittek be egy hajnalon az őrsre rémhírterjesztés miatt, „mert leírta az igazat arról, hogy a kórházat kiürítették”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!