Az ítélethirdetést megelőző napon gázolta halálra egy vonat a tóalmási emberölés vádlottját

2021. szeptember 9. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

Vonatbaleset áldozata lett az ítélethirdetést megelőző napon a „tóalmási emberölésként” ismertté vált büntetőügy vádlottja, aki ellen az ügyészség korábban előre kitervelten és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat – írja az MTI.

A 2013 óta eltűntként keresett nő holtteste 2019 áprilisában került elő egy emésztőgödörből, a rendőrség pedig a holttest megtalálása után őrizetbe vette az akkor 23 éves férfit, aki elismerte, hogy megölte a nőt. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, a bíróság akkori közleménye szerint 5 és 15 év közötti büntetésre számíthatott volna. A Borsnak ugyanakkor az ügy kirobbanásakor a családot ismerő rokonok és a tóalmásiak azt mondták, hogy a nő brutális, agresszív természetű asszony volt, és a fia pártjára álltak.

A férfit egészen pontosan azzal vádolták, hogy 2013. szeptember 7-én a nőt egy párnával megfojtotta, majd a holttestet az ingatlanuk mellett található emésztőgödörbe dobta. Emiatt viszont elítélni már biztosan nem fogják, mert a bíró a csütörtöki tárgyaláson ismertette a rendőri jelentés egy részét, mely szerint a büntetőügy vádlottja az a fiatal férfi, akit az ítélethirdetést megelőző napon, szerda reggel halálra gázolt egy Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra tartó vonat a Kőér utca közelében. A bíróság a halotti anyakönyvi bizonyítvány beszerzését követően tárgyaláson kívül dönthet a büntetőeljárás megszüntetéséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!