Szókimondó Csitári hegyek

2021. szeptember 9. – 17:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferguson beszéde után az MCC két hallgatója lépett fel hegedűvel, eljátszva a Csitári hegyek alatt kezdetű dalt. Talán a bátor szókimondás és a konfliktusok felvállalásának fontosságáról szóló Ferguson-beszédre reflektál a most szöveg nélkül előadott nóta, amely szerint a kedvesünket szeretjük ugyan, de most, hogy leesett a lóról és megnyomorította a kezét, már inkább nem lennénk annyira vele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!