Kitiltott a fővárosi utakról 13 buszt és 5 trolit a kormányhivatal, Karácsony szerint a kormány gátolja a járműpark cseréjét

2021. szeptember 09. – 18:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Műszaki hibák miatt megtiltotta 13 BKV-busz és 5 trolibusz közlekedését a fővárosi kormányhivatal, írja az MTI. A döntésre reagált a BKV és a főpolgármester is: míg a közlekedési vállalat szerint csak biztonságos járműveket helyeznek forgalomba, Karácsony Gergely arról írt a Facebookon: ha nem vérezteti ki a kormány a fővárost, 500 új buszt is vehettek volna.

A kormányhivatal szeptember 6-án és 7-én ellenőrizte négy BKV-telephelyen a többek között 960 buszból és 140 trolibuszból álló járműállomány egy részét, az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint pedig a „46 vizsgált jármű 40 százaléka volt alkalmatlan” a közúti közlekedésre. Említenek nem működő fékeket, futómű- és kormányhibákat, valamint olajszivárgást is, az érintett járműveknél pedig elrendelték a járművek javítását és műszaki felülvizsgálatát.

A BKV szerint viszont forgalomba csak olyan buszok és trolik kerülnek, amelyek megfelelnek a hatósági szabályoknak, és nem veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. Sőt, a cég szerint a kitiltott járművek eleve nem is voltak forgalomban, ugyanis a telephelyen éppen a javításokat végezték rajtuk.

„A BKV járműparkjának cseréje – a társaság lehetőségeihez mérten – folyamatos, ennek ellenére a budapesti közlekedési igények miatt olyan kiöregedett buszok forgalomban tartása is szükséges, amelyek a napi karbantartás során válnak a szabályoknak megfelelő állapotú, biztonságos járművekké. Ez azonban sosem jelentheti azt, hogy balesetveszélyes, az utasokra vagy a közlekedés biztonságára veszélyes járművek álljanak forgalomba”

– írta a cég az MTI-nek, és hozzátették: „A BKV felelőssége teljes tudatában és anyagi lehetőségeihez igazítva látja el közszolgáltatási feladatait a biztonságos közlekedés maximális szem előtt tartásával. A BKV forrásainak függvényében folyamatosan cseréli az elöregedett járműveket.”

A kormányhivatal döntésére Budapest főpolgármestere is reagált: Karácsony Gergely szerint az elmúlt másfél évben rengeteg alkalommal szerezhettek volna be új buszokat a városnak, ha a kormány nem tesz keresztbe az ellenzéki városvezetésnek. A fővárost például egyenesen kizárták a kormány Zöld Busz programjából, és szerinte hónapok óta nem hajlandó a kormány reagálni a főváros hitelkérelmére, amiből 120 új buszt vásárolhatna Budapest.

„Egyébként itt jelezném a Kormányhivatalnak, hogy nem 18 buszt kellene lecserélni, hanem 380-at, amelyet szívesen meg is tettünk volna a fent említett alkalmak egyikén, vagy például akkor, ha a kormány nem vérezteti ki a fővárost az iparűzési adó elvonásával. Abból a pénzből ugyanis nagyjából 500 új buszt vehettünk volna”

– tette hozzá Karácsony Gergely.