Ferguson eszébe juttatta Orbánnak az oxfordi éveket

2021. szeptember 9. – 17:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az új évet január elseje helyett ebben az időben ünneplem, éjszaki féltekén ez csodás időszak, még napos” – mondta a tanév kezdetére utalva , megemlítve, hogy ez nagyjából egybeesik a zsidó új évvel. „Azt éreztem, amit a legtöbben: a diákok előre tekintenek, intellektuális kihívások elé”, az oktatók is várják az új évet.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Tavaly azonban jött a koronavírus, az élő oktatás helyett jött az online oktatás, a Zoom, „ami nem tudta ellensúlyozni az együttlét hiányát”.

Ferguson ezután a '90-es évekről beszélt, és arról, hogy akkoriban Oxfordban Orbán is megfordult. „Bizonyosan emlékszik arra a szabad időre” – mondta, nagyra értékelve a viták szabad terét, elismerve, hogy akkoriban talán sok olyan viccet is megengedtek maguknak, amit sokan bántónak érezhettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!