A muszlimok Hispánia fölé is betörtek

2021. szeptember 9. – 18:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint inkább az a kérdés, hogyan volt az élen 400 éven át a Nyugat. Ez szerinte a küldetéstudatnak köszönhető, a kereszténységben is gyökerező meggyőződésben, hogy a nyugati embernek tennivalója van a világban.

„Valami azonban megváltozott a 21. század elejére. Éppen akkor, amikor az angolszászok vezette nyugat legfényesebb győzelmét könyvelhette el azzal, hogy megnyerte a hidegháborút” – mondta a kormányfő. A neomarxizmus kezdte átvenni a gondolatformáló intézmények irányítását Amerikában

Európában pedig „muszlim politikai, gazdasági, demográfiai dagályt indítottak el, új helyzetet teremtve” Nyugat-Európában. „A történelem során először Hispánia fölé, északra is sikerült betörni” – mondta Orbán folytatva korábban hangoztatott gondolatát arról, hogy muszlim migráció adja a változás erejét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!