Fideszes kollaborációtól a cigánygyűlölő bűnözőzésig: elmérgesedett az ellenzéki előválasztás Szabolcsban

2021. szeptember 06. – 15:20

frissítve

Fideszes kollaborációtól a cigánygyűlölő bűnözőzésig: elmérgesedett az ellenzéki előválasztás Szabolcsban
Jakab Péter és pártja teljes mellszélességgel kiáll a Jobbik jelöltje, Földi István mellett, az MSZP, a Párbeszéd és a Dk szerint azonban neki is lenne mivel elszámolnia – Fotó: Földi István / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Miután kiszivárgott egy hangfelvétel, amely állítólag az MSZP–Fidesz-összejátszást bizonyítja a mátészalkai választókerületben, most a másik ellenzéki induló, a jobbikos jelölt kap támadásokat egy NAV-os ügy és állítólagos Facebook-kommentjei miatt. A Jobbik visszautasít mindent, és kollaborációról beszél.

Forrnak az indulatok, és vádaskodásokkal zajlik az ellenzéki előválasztási csata a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös számú, Mátészalka központú választókerületben.

  • Az egyik ellenzéki jelölt, Földi István a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alelnöke, volt kocsordi polgármester, őt támogatja pártján kívül az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt;
  • az ellenfele az MSZP-s Papp Ildikó, aki mögött a Párbeszéd és a DK is áll.

Múlt héten a Telex is beszámolt arról, hogy egy hangfelvétel azt állítja, összejátszhat a Fidesz és az MSZP a szabolcsi előválasztáson. A 24.hu birtokába jutott hanganyag tanúsága szerint a DK egyik párttagja arról beszélt, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös számú választókerületben fideszesek fognak az MSZP jelöltjére szavazni az előválasztáson a jobbikos Földi Istvánnal szemben.

Most a jobbikos Földiről kezdtek terjedni különböző állítások. Az egyik, hogy hűtlen kezelés bűntette miatt próbára bocsátották, illetve Földi beismerő vallomása nyomán felfüggesztettek egy vele szembeni eljárást. A dokumentum szerint a nyomozati szerv megállapította bizonyos bűncselekmények, így a polgármesterként elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetését.

Megkerestük a Jobbikot, a párt erre azt válaszolta, hogy „igen, tudtunk arról, hogy Földi István ellen az ügyészség felfüggesztett egy eljárást. Tehát Földi Istvánnak a fideszes, illetve a Fidesz érdekében politizáló ellenfeleinek híreszteléseivel ellentétben nem egy, a bíróság által kiszabott szabadságvesztése került felfüggesztésre, hanem magát az eljárást függesztették fel.”

Jakab Péter Jobbik-elnök és Földi István kampányol – Fotó: Földi István / Facebook

A párt azt is írta Telexnek, hogy

„nem véletlenül döntött úgy az ügyészség, hogy az említett »ügyet« még bírósági szakaszba sem engedi, ugyanis Földi István és a kocsordi polgármesteri hivatal egykori vezetése elismerte, hogy valóban csoportosítottak át ideiglenesen címzett forrásokat annak érdekében, hogy más költségeket ki tudjanak egyenlíteni. Ez egyébként a kivéreztetett és forráshiányos önkormányzatoknál sajnos szinte általános gyakorlat.”

Noha a lapunknak címzett névtelen bejelentés több egyéb, büntetőgyanús ügyben nevezte meg Földit érintettként, a Jobbik azt írta lapunknak: „Nincs tudomásunk más ügyről, azzal viszont természetesen tisztában vagyunk, hogy a Fidesz a 2019-es önkormányzati választások óta próbál valamilyen ügyet kreálni Földi István ellen, ám ez két év alatt nem igazán sikerült. Szomorú, hogy most, hogy kiderült, hogy a Fidesz és a helyi szocialisták együttműködnek az előválasztás meghekkelésében, Földi István hirtelen újabb karaktergyilkossággal találja magát szemben.”

Halmi József, az MSZP választókerületi elnöke gyakran bulizik együtt gyerekkori barátjával, a választókerületi fideszes országgyűlési képviselőjével, Kovács Sándorral – Fotó: Halmi József / Facebook

A másik, főként közösségi médiában terjedő vád Földi ellen, hogy néhány éve még kirekesztő, sőt gyűlöletkeltő kommenteket és posztokat tett közzé, melyekben a többi között Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor akasztását szorgalmazta, valamint a cigány kisebbség ellen uszított. A Jobbik szerint erről szó sem volt:

„(a lejáratókampány) részét képezik a közösségi médiás vádak, mi azonban Földi Istvánnak sem a személyes, sem a hivatalos Facebook-oldalán nem találtunk ilyen, de még ehhez hasonló bejegyzéseket sem, ezek feltehetően csak a karaktergyilkosságot kreáló fideszes photoshophuszárok keze munkája”.

A Telex birtokában lévő képernyőfotók alapján Földi nevében valóban ilyen tárgyú kommentek, illetve megosztások születtek, ám ezek nyomát a ma élő platformokon valóban nem lelni. A Jobbik szerint mindenesetre „amiről a kreált hamis vádak próbálják elterelni a figyelmet: egyelőre bízzunk az MSZP országos elnökségének bölcsességében, miszerint belátják, hogy ezt a botrányt nekik kell rendezniük, mégpedig a Fidesszel összejátszó jelölt visszahívásával. A néppárti Jobbik ugyanis az előválasztás kapcsán a Fidesszel történő bárminemű összejátszást az elnyomó hatalommal való együttműködésnek, vagyis kollaborációnak, végeredményben az ellenzéki szavazók elárulásának tekinti” – írták.

Az MSZP egyébként tagadja a cikkünk elején említett hangfelvételen szereplő, összejátszásról szóló állítást, és közölték: „a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy az összefogást gyengítse. Jelöltjeink és aktivistáink is fel vannak készítve az esetleges provokációk kezelésére. Nincs valóságalapja annak, amit a hölgy a nyilvánosságra hozott hangfelvételen mond.”

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!