Egy hangfelvétel alapján összejátszhat a Fidesz és az MSZP a szabolcsi előválasztáson

2021. szeptember 3. – 07:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu birtokába jutott egy hangfelvétel, amely szerint a DK egyik párttagja arról beszél, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös számú választókerületben fideszesek fognak az MSZP jelöltjére szavazni az előválasztáson a jobbikos Földi Istvánnal szemben. Amíg Földit a Jobbik mellett az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatja, addig az MSZP-s Papp Ildikó mögött a Párbeszéd és a DK áll.

Frissítés: Az MSZP reagált a hangfelvétel állításaira, azt írták: „Az MSZP-ben zéró tolerancia van a Fidesszel való, a választásokat vagy az előválasztásokat bármilyen módon, bármilyen szinten befolyásoló együttműködéssel kapcsolatban. A Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy az összefogást gyengítse. Jelöltjeink és aktivistáink is fel vannak készítve az esetleges provokációk kezelésére. Nincs valóságalapja annak, amit a hölgy a nyilvánosságra hozott hangfelvételen mond.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú országgyűlési egyéni választókerületében a MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltje az előválasztásokon dr. Papp Ildikó, mert őt tartjuk a legnagyobb eséllyel rendelkező jelöltnek arra, hogy Mátészalka körzetében is kormány- és korszakváltást érhessünk el 2022-ben.”

A DK többször is kampányolt az MSZP-s jelölt mellett, a hangfelvétel is egy ilyen eseményen készült. Ezen azt hallani, hogy Jakab Tímea, a DK egyik helyi párttagja arról beszél, hogy a Fidesz segíti majd az MSZP-s jelöltet, méghozzá úgy, hogy a szimpatizánsait küldi, hogy Papp Ildikóra szavazzanak a jobbikos Földivel szemben. A felvételen az is elhangzik, hogy Jakab jó barátságban van a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjével, Kovács Sándorral, volt férje pedig gyerekkori jóbarátja a politikusnak. A volt férj, Halmi József egyébként az MSZP választókerületi elnöke.

Földi a 24.hu-nak elmondta, hogy amíg az MSZP volt hatalmon, Halmi segített a fideszes Kovácsnak, mióta viszont a Fidesz kormányoz, Kovács segít Halminak bizonyos ügyekben. Szerinte az MSZP-nek vissza kéne léptetnie a jelöltjét, és ki kellene zárni a pártból, hogy ne veszítsék el az ellenzéki szavazók bizalmát. A DK annyit reagált, hogy kivizsgálják az ügyet, és ha igaz a történet, annak következményei lesznek.

Jakab nem reagált a 24.hu-nak, de Papp Ildikó tagadta, hogy a Fidesz segítené a kampányukat. Halmi szintén cáfolt, és jobbikos agyszüleménynek hívta az egészet, amivel csak megpróbálják lejáratni, amiért Kovács Sándorral gyerekkori jóbarátok. Azt is hozzátette, hogy volt feleségével már nem is tartják a kapcsolatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!