Jakab Péter gyilkossággal vádolta meg az Orbán-kormányt

2021. szeptember 6. – 14:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a Fidesz „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” petíciót indított, addig Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a következőket mondta az Index azon kérdésére, hogy milyen volt Gyurcsány Ferenccel egyeztetni: „Azt tudom erre mondani, hogy végre kinőttünk az óvodából. Végre nem azt nézzük, hogy mi volt tizenöt évvel ezelőtt, hanem azt, hogy felnőtt emberként le kell, hogy tudjunk ülni egy asztalhoz, el kell tudnunk beszélgetni az ország jelenéről és a jövőjéről is. A választók sokkal hamarabb lebontották ezeket a falakat, mint a politikusok.”

Jakab egyébként megszerezte az előválasztáshoz szükséges több mint húszezer aláírást, így Pálinkás Józseffel ellentétben ő részt vehet rajta, és elég optimista is, ami az ellenzéki összefogást illeti. Amikor ugyanis arról kérdezték, mi lesz, ha veszítenek, azt felelte, akkor vége az interjúnak, „nincs ilyen terv! Nem fogunk veszíteni!”

A jobbikos jelölt által gyakran felhozott elszámoltatásra is kitértek. Amikor a 2006. október 23-i szemkilövetést és Gyurcsány Ferencet említette kérdésében az Index, Jakab azt válaszolta, az Orbán-kormány megöl 30 ezer embert a kórházakban, „mert szétverték az egészségügyi rendszert – az OECD mondja, nem én.”

„És most nem a járványról beszélek, nem egy krízishelyzetről beszélek, ahol csak a járvány és a félrekezelt válsághelyzet miatt 30 ezer család gyászolja a hozzátartozóját. Hangsúlyozom: nem a Covid-járványról beszélek, hanem az azt megelőző időszakról. (…) A kormány sara, hogy ide juttatta az egészségügyet. Nekem ez a gyilkosság szinonimája. Az Orbán-kormányt – ily módon – gyilkossággal kell hogy vádoljam: évi 30 ezer ember haláláért felelősek. Nem tudom megbocsátani. Majd a jóisten megbocsátja. Jön a pápa, kapott Orbán Viktor fél órát, kezdhet gyónni” – így Jakab.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!