A kormány újabb hat hónappal hosszabbítja meg a migrációs válsághelyzetet

2021. szeptember 3. – 21:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.

Ilyen válsághelyzetet először 2016 márciusában hirdetett a kormány, és azóta hathavonta mindig meghosszabbítja a hatályát, még akkor is, ha nem állnak fenn a törvényben előírt feltételek.

A válsághelyzetet akkor lehet kihirdetni, ha a Magyarországra érkező menedékkérők száma meghaladja

  • egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
  • két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
  • egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt.

Vagy ha a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma (a segítőket nem számítva) meghaladja

  • egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
  • két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
  • egy hét átlagában a napi kétezer főt.

A mostani közlemény szerint a határon érzékelhető egyre növekvő migrációs nyomás és az afganisztáni események miatt kell hosszabbítani fél évvel, és attól is tart a kormány, hogy iszlám szélsőségesek próbálnak meg bejutni Európa belsejébe.

A közlemény azt írja, az utóbbi hetekben az Európa felé irányuló bevándorlás mind a tengeren, mind a szárazföldön újabb erőre kapott, a magyar határszakaszokon is jelentősen megnőtt az illegális határátlépési kísérletek száma. A KTK szerint idén már több mint 60 ezer migránst fogtak el a magyar határon, ez több mint triplája az egy évvel ezelőttinek, és átlagosan napi 300 embert tartóztatnak fel a magyar rendőrök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!