Fantomkutya-gate: a NAV lecsapott, csak papíron léteztek a drága kutyák
2021. szeptember 2. – 09:27
frissítve
Zavaros, gyakran változó hablatyokkal állt elő egy jászberényi kutyaiskolás. Kiderült, hogy valójában nem is léteztek azok a nagy értékű kutyák, amelyekkel trükközni próbált, most büntetőeljárás következik.
Egy jászberényi cégnél bukkant szabálytalanságokra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozás kutyaiskola indítását tervezte, ezért a vizsgálaton bemutatott számlák szerint 2019-ben 221 német juhászkutyát vásárolt, több mint kétszázmillió forintért.
A cég ügyvezetője szerint a kutyák továbbértékesítéséről egy angol vevővel kötöttek szándéknyilatkozatot. A megállapodás szerint az állatok a jászberényi társaságnál megkapják az alapképzést, majd az angliai vevőnél a speciális képzést, így lesz belőlük kábítószer- vagy bombakereső, esetleg elfogó járőrkutya.
A sztori azonban elég hamar gyanús lett, a cégnek nem származott bevétele kutyakiképzésből, és az ellenőrök a helyszíni szemlén, a telephelyen is mindössze 11 kutyát találtak. Az ügyvezető szerint az alacsonyabb tartási költségek miatt az állatokat Szlovákiába vitték, de ezt
- semmilyen dokumentum nem igazolta;
- a kutyáknak nem volt útlevelük;
- a fuvart az állatok EU-tagállamok közötti mozgását nyomon követő TRACES-rendszerben sem rögzítették;
- az ügyvezető nem tudta megnevezni a pontos szlovákiai szállítási helyszínt;
- ráadásul a kétszáz kutya állítólagos gondozásával járó gyógyszer- és élelmezési költségekre sem utalt semmi bizonyíték.
Kezdett nagyon kilógni a lóláb, de az ügyvezető még egyszer próbálkozott. Ekkor már azt állította, hogy a tervezett angliai értékesítés meghiúsult, ezért az állatok egy részét a társaság értékcsökkentnek minősítette, és névleges összegért eladta.
Az állítás bizonyítékaként 91 adásvételi szerződést küldött a NAV-nak, ezek szerint a nagy értékű kutyákat mindössze 1 euróért adták el szlovák magánszemélyeknek.
Bár az ügyvezető zavaros nyilatkozatokat tett a kutyák beszerzéséről, és az ellenőrzést is akadályozta, de a vizsgálat bebizonyította: a társaság a számlákon szereplő 221 kutyát valójában soha nem szerezte be, a számlákon szereplő események nem történtek meg. Az ellenőrzés végül több mint százmillió forintnyi adókülönbözetet állapított meg. A NAV a cégtől egy ingatlant és hat gépjárművet foglalt le, valamint büntetőeljárás indult az ügyben.