Az egykori „piros hetes” BKV-buszból készült a DK kampánybusza

2021. szeptember 2. – 05:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szemfüles olvasónk fedezte fel egy DK-s kampányfotón, hogy a Demokratikus Koalíció rozsdabarna előválasztási kampánybusza mintha BKV-s rendszámmal bírna.

Mint utánanéztünk, az Ikarus 280-as típusú autóbusz 2000-ben kapta a BPO-445-ös rendszámot (korábban, 1998-as forgalomba állásától a BX 71-14 rendszámot viselte), és valóban: a BKV egyik buszaként közlekedett, méghozzá gyorsjáratként a 7-es és 173-as vonalon.

Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula a kampánybusz előtt – Forrás: Gy. Németh Erzsébet közösségi oldala
Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula a kampánybusz előtt – Forrás: Gy. Németh Erzsébet közösségi oldala

Megkérdeztük a DK sajtóosztályát, hogy hogyan került a volt 7-es busz a párt kampányflottájába. Mint a válaszban leírták, a szóban forgó buszt a Demokratikus Koalíció XI. kerületi szervezete egy magáncégtől bérli, a busz nem a BKV tulajdonában van.

Egy belső fotó alapján meg lehet állapítani, hogy a busz belsejét egész lakályossá alakították, ráadásul valószínűleg ez az egyetlen Ikarus csuklós busz, amelyik klímát kapott.

Megkerestük a BKV-t is, mikor került ki az érintett csuklós Ikarus a cég tulajdonából. Mint megtudtuk, a BPO-445-ös rendszámú buszt 2017-ben selejtként adták el egy hulladékfelvásárló cégnek. Az árról és a cég nevéről nem kaptunk tájékoztatást.

Érdekesség, hogy a 7-es gyorsjárat buszai, köztük a szóban forgó Ikarus is, 1998-ban a színük miatt komoly politikai vita kereszttüzébe kerültek. A buszokat az önkormányzati választás előtt ugyanis egyéni arculattal látták el: „7–173 Gyors” feliratot kaptak vörös színű FOK-Gyem kijelzőkkel, sárga kapaszkodókkal, babakocsi-tárolóval, elektronikus jegykezelővel, vezérelt bemondással és kapaszkodóra szerelt leszállásjelzővel szerelték fel őket, illetve egy részük Euro 2-es motort és automata ZF váltót kapott.

Fotó: Urbán Tamás / Fortepan
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Az akkori ellenzék (MIÉP-frakció) haragját azonban nem a technikai fejlesztések váltották ki, hanem az, hogy a gyorsjárat piros-sötétkék színezést kapott. Ez a jobboldali városatyák szerint sportszerűtlen módon az akkori MSZP–SZDSZ városvezető koalíció színeit állította be a fejlődés jelképeként.

Frissítés: Kocsmabusz és problémás színátmenet

Olvasónk, Boldizsár a napokban érdekes észrevételt tett. Bár a kampányfotón inkább BPO-445-ösnek látszik a rendszám, mint írja, a DK-sok kampánybusza nem ez, hanem a BPO-446-os. A 445-öshöz hasonlóan a 446-os is feltűnt a piros 7-es vonalán, majd a 7E-n is néhányszor, de az ikonikus piros flottaszínt nem viselte. A busz 1987 decemberében állt forgalomba BX 71-15-ként, és nagyjából pontosan 28 évet húzott le hagyományos kék csuklósként a BKV-nál, mielőtt átalakították kocsmabusszá. A kocsmabuszról a Kocsma blogon lehet elolvasni a szakkritikát, a képeken tényleg ráismerni a kampánybuszra. (A cikkben szereplő BPO-445 eredetije szintén 1987 decemberi, ám 1998-ban levonult Székesfehérvárra vázcserés felújításra, ahol gyakorlatilag egy új buszt gyártottak helyette, és azt régi papírjaival helyezték forgalomba – az az új busz 2016-ig dolgozott, majd leselejtezték és elbontották.)

Egy másik olvasónk, András arról számolt be, hogy annak idején részt vett a 7-173-as busz dizájnjának létrehozásában. A piros-kék színből a kék eleve adott volt, a piros – minden híreszteléssel ellentétben – valóban a piros, azaz gyors 7-es és 173-as miatt (és a feltűnősége révén, természetesen) lett kiválasztva. A tervező szabad kezet kapott, és ez később a gyártásnál problémát is okozott: a színátmenetet csak sokadik próbálkozásra sikerült reprodukálni (ma persze fóliáznák a buszt, akkor még fényezték a hagyományos technológiával Székesfehérváron). Ráadásul emiatt mindegyik busz egy kicsit eltért a másiktól. Később is visszaütött a dolog, baleset utáni fényezésnél, és amiatt is, hogy pótlás esetén az első pár évben nem vethették be a kocsikat – ez később, a járműpark leromlásával megváltozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!