Hónapokig zaklatták tizenéves meleg szomszédjukat, közmunkára ítélte őket a bíróság

2021. augusztus 31. – 06:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közösség tagja elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett becsületsértés miatt 100, illetve 80 óra közmunkára ítélte a bíróság azt a két fiatalt, akik tizenéves meleg szomszédjukat hónapokon keresztül homofób beszólásokkal illették, majd több alkalommal bántalmazták.

A XXII. kerületben lakó Kristóf 2016 májusában, 16 évesen egy Facebook-posztban vállalta fel, hogy saját neméhez vonzódik. Értesült erről két közelében lakó fiatal is, akik ezt követően mindent megtettek annak érdekében, hogy megkeserítsék Kristóf életét. „Homár!”, „buzi!”, „hülye köcsög!”, „nem lesz szaros a farkad?” – kiabálták neki szinte minden alkalommal, amikor az utcán találkoztak. A támadók Kristóf felé több esetben öklöző mozdulatot tettek, és az egyik támadó két-három alkalommal szándékosan vállal meglökte, hiába próbálta őt Kristóf kikerülni.

A 16 éves fiúnak elege lett a folyamatos szekálásból, és a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának tanácsára feljelentést tett a rendőrségen.

Bár az elkövetők kiléte már az eljárás legelején ismert volt, a nyomozás mégis évekig tartott, és a büntetőeljárás végére csak most, 2021 nyarán került pont. Már az elsőfokú bírósági ítéletre közel öt évet kellett várni: idén januárban a Budai Központi Kerületi Bíróság a vállal Kristófnak nekimenő támadót bántalmazással elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt 60 óra közmunkára, a másik támadót folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége (és egy korábbi rongálásos ügy miatt) miatt 80 óra közmunkára ítélte.

A bíró ítéletében kiemelte, hogy a sértettre használt kifejezések lealacsonyítók, megszégyenítők, a sértett emberi méltóságát durván sértőek voltak, és mind a bekiabálásokat, mind a bántalmazást a sértett szexuális irányultsága motiválta. A másodfokú bíróság az ítéletet annyiban módosította, hogy a 60 óra közmunkát 100 órára emelte.

„A párommal eleinte jobbnak tűnt nem kimutatni kapcsolatunkat, inkább nem jártunk kézen fogva. Engem zavart először, én kezdtem el mondogatni, hogy viselkedhetnénk akár úgy is, mint a heterók. Végül mindkettőnknek leesett, hogy semmi értelme úgy boldognak lenni, úgy szeretni egymást, hogy közben azzal kell szembesülnünk mindennap, hogy csak a négy fal között engedhetjük el magunkat. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ne hagyjam annyiban, amikor fizikai atrocitás ért” – idézi fel a történteket Kristóf.

„A meleg és leszbikus fiatalok rendszeresen vannak kitéve hasonló támadásoknak, de csak kevesükben van annyi bátorság, mint Kristófban, hogy a rendőrséghez forduljon panaszával. Az ítélettel elégedettek vagyunk, de érthetetlen, hogy miért vett igénybe öt évet a jogerős ítélet egy ilyen egyszerű megítélésű ügyben” – értékelte az eljárást Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2019-es kutatása szerint a magyar LMBTI-válaszadók 11 százalékát érte fizikai bántalmazás és 53 százalékát személyes zaklatás LMBTI-mivolta miatt a kutatást megelőző öt évben. A rendőrséghez azonban mindössze 5 százalékuk fordult. A homofób és transzfób erőszak elleni fellépést jelentősen akadályozza a júniusban elfogadott LMBTQI-ellenes törvény, mivel az alapján 18 éven aluliaknak tilos hozzáférést adni homoszexualitást vagy a transzneműséget bemutató tartalomhoz, így nem jutnak célba azok a tájékoztató anyagok sem, amelyek segítenék a fiatalokat az ehhez hasonló támadások megelőzésében és kezelésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!